FIGYELEM!

Ez a weboldal a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal
Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály
ARCHÍV   oldala.

2023. október 19-től a Főosztály által megjelenített környezetvédelmi, természetvédelmi és hulladékgazdálkodási információk a https://www.kormanyhivatalok.hu/ oldalon érhető el
az  alábbi  linkre kattintva az   EGYÉB INFORMÁCIÓK   alatt:

https://www.kormanyhivatalok.hu/




A környezeti hatásvizsgálati és az
egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló
314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján
folytatott ügyekben hozott döntések

 

frissítve: 2023.10.12.

 

Vissza

 


Ügy száma: BO/32/05266-16/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) sósavkonverziós (klórgyártási) tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/05266-16/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06456-3/2023.

Ügy tárgya: SPL Europe Kft. (Sajóbábony) részére a sajóbábonyi telephelyen végzett növényvédőszer hatóanyagok és készítmények, valamint intermedierek gyártására vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

26-13/2014. sz. alaphatározat letöltése:

12834-5/2014. sz. módosító határozat letöltése:

18552-3/2015. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/4293-18/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/7743-3/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00655-8/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00082-5/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05811-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06456-3/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00645-22/2023.

Ügy tárgya: LA-FERRO Kft. Abaújkér 55. és 56. hrsz.-ú ingatlanokon veszélyes és nem veszélyes hulladékgazdálkodási tevékenység kapacitásbővítése kapcsán előzetes vizsgálati eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00645-22/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/06100-23/2023.

Ügy tárgya: ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. (Sajókaza) által üzemeltetett biológiailag bontható szerves hulladék komposztáló telep (Sajókaza I. és II.) egységes környezethasználati engedélye.

BO/16/300-22/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/300-24/2016. sz. kijavító végzés letöltése:

BO-08/KT/1345-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00222-11/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05760-14/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06100-23/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06143-8/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) részére TPU gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/02991-15/2023. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06143-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06416-71/2023.

Ügy tárgya: ANDRADA Group Kft. Alsózsolca 097/31 hrsz.-ú telephelyen évi 10 000 tonna selejt akkumulátor blokk gyűjtésére, előkezelésére és hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszüntetése.

BO/32/06416-71/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/06078-15/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) által üzemeltetett, múcsonyi zagytér III. számú kazettájában (Múcsony 0100/5. hrsz.) kialakított nem veszélyes hulladékok ártalmatlanítására szolgáló lerakón történő hulladékártalmatlanítási tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

776-25/2013. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7772-15/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/10809-16/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/2282-4/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06078-15/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/326/04662-23/2023.

Ügy tárgya: Borsod Dolomit Kft. (Becskeháza) által üzemeltetett "Tornanádaska I mészkő" védnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye

BO/326/04662-23/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06230-24/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) által a BorsodChem "Kiszagytéri területeken tervezett fotovoltaikus naperőmű" létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06230-24/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06229-27/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) által a BorsodChem Sóstó-Zagytéri területeken tervezett fotovoltaikus naperőmű és a kapcsolódó 132 kV-os légvezeték létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06229-27/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05918-40/2023.

Ügy tárgya: Országos Vízügyi Főigazgatóság (Budapest) által tervezett Kupai tározó létesítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/05918-40/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05395-22/2023.

Ügy tárgya: Inovance Automotive Hungary Kft. által a Miskolc, Gábor Dénes utca 0130/36 hrsz. alatti ingatlanon létesíteni tervezett inverter és tápegység összeszerelő üzemre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05395-22/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05927-18/2023.

Ügy tárgya: A ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. (Sajókaza) által üzemeltetett Sajókaza, Orbán-völgyi (082/19 hrsz.) Regionális nem veszélyes hulladéklerakó egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/4285-19/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/07971-9/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05927-18/2023. sz. elutasító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03382-22/2023.

Ügy tárgya: TB-Special Környezetvédelmi Kft. (Szentendre) részére a Miskolc, Hernád utca 22. szám alatti (12781 hrsz., 12782 hrsz.) telephelyen lévő biológiailag lebontható szerves nem veszélyes hulladék komposztáló telep üzemeltetésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/07297-18/2021. sz. határozat letöltése:

BO/32/03382-22/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05928-27/2023.

Ügy tárgya: Infogroup Ipari Ingatlan Zrt. által a Miskolc, hrsz. 12995/11 alatti ingatlanon létesíteni tervezett elektromotor-alkatrész gyártó üzemére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05928-27/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04532-29/2023.

Ügy tárgya: Granulines Invest Kft. által az Alsózsolca, Gyár utca 2/2. szám ( Hrsz. Alsózsolca 1503/2) alatti telephelyén fémhulladék-gyűjtő, -előkezelő, -hasznosító telepre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04532-29/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05117-8/2023.

Ügy tárgya: "D&D" Drótáru Zrt. (Miskolc) által a Miskolc 4523 hrsz.-ú telephelyen végzett felületkezelési és ahhoz kapcsolódó tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00025-4/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/05117-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05276-18/2023.

Ügy tárgya: Tolcsva Község Önkormányzata által tervezett, Tolcsva belterületén a 3418 hrsz.-ú mezőgazdasági út szilárd burkolattal történő ellátására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05276-18/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03592-38/2023.

Ügy tárgya: HUNGAROPEC Zrt. (Budapest) által a Szuhogy 06/13 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett veszélyes hulladék lerakó telep egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/03592-35/2023. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/03592-35/2023. sz. alaphatározat 1. sz. mellékletének letöltése:

BO/32/03592-35/2023. sz. alaphatározat 2. sz. mellékletének letöltése:

BO/32/03592-35/2023. sz. alaphatározat 3. sz. mellékletének letöltése:

BO/32/03592-38/2023. sz. kijavító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05362-29/2023.

Ügy tárgya: Ormosbánya Község Önkormányzata által az Ormos patak belterületi szakaszának rekonstrukciójára vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05362-29/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04894-7/2023.

Ügy tárgya: MVM MIFŰ Miskolci Fűtőerőmű Kft. (Miskolc) által üzemeltetett Tatár utcai Fűtőmű (Miskolc, 23358/14 hrsz.) egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/02802-14/2020. sz. alaphatározat letöltése :

BO/32/04894-7/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04688-27/2023.

Ügy tárgya: MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft. által a Szikszó Ipari Park 132/22 kV-os alállomás villamos energia ellátása, 132 kV-os távvezeték optikai szálas védővezető létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04688-25/2023. sz. határozat letöltése:

BO/32/04688-27/2023. sz. kijavító végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00283-12/2023. (BO/32/07032/2022.)

Ügy tárgya: Biogáz Alfa Kft. (Budaörs) által üzemeltetett biogázerőműre (Harsány, 041/7 hrsz.) vonatkozó teljes körű felülvizsgálati eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00283-12/2023. sz. megszüntető végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/04654-8/2023.

Ügy tárgya: TVK Erőmű Kft. (Tiszaújváros) részére kiadott, a TVK Iparterületen hő- és villamosenergia termelési tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/05049-15/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/01878-7/2023. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/04654-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03348-18/2023.

Ügy tárgya: Duna-Dráva Cement Kft. (Vác) által a "Nyékládháza VIII.-kavics" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/03348-18/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04413-18/2023.

Ügy tárgya: Birla Carbon Hungary Kft. (Tiszaújváros) által végzett koromgyártási tevékenység (Tiszaújváros 2052 hrsz.) egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/04413-18/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04109-11/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) által üzemeltetett Salétromsavgyár egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/04109-11/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04929-63/2023.

Ügy tárgya: MAVIR Zrt. (Budapest) által tervezett Felsőzsolca-Sajóivánka 400 kV-os távvezeték létesítésére vonatkozó előzetes konzultáció tárgyában véleményezés.

BO/32/04929-63/2023. sz. vélemény letöltése:


Ügy száma: BO/32/00017-38/2023.

Ügy tárgya: SZIGETKAVICS Kft. "Hejőszalonta III. - homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok" tervezett bányatelek létesítésére és üzemelésére irányuló kérelem elutasítása.

BO/32/00017-38/2023. sz. határozat letöltése:

BO/32/00017-38/2023. sz. határozat mellékletének letöltése:


Ügy száma: BO/32/04210-14/2023.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) diklór-etán/vinil-klorid monomer (DKE/VCM) gyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/04210-14/2023. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04210-14/2023. sz. alaphatározat mellékletének letöltése:


Ügy száma: BO/32/04549-18/2023.

Ügy tárgya: Szalaszend Község Önkormányzata (3863 Szalaszend, Jókai utca 37.) által Bélus-patak tervezett belterületi szakaszának rekonstrukciója vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04549-18/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03729-39/2023.

Ügy tárgya: MVM Mátra Energia Zrt. (Visonta) által a Csincse-patak Bükkábrányi bányaüzem térségében lévő vízrendszerének átalakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03729-39/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03591-41/2023.

Ügy tárgya: Wienerberger ZRt. által a Hejőpapi 033/10 hrsz. vagy az ebből leválasztásra kerülő 033/54 hrsz.-ú ingatlanon tervezett betoncserépgyár létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03591-41/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04401-7/2023.

Ügy tárgya: GEOSOL Kft. (Halmajugra) részére Bükkábrány, 087/11 hrsz. telephelyen nem veszélyes szerves hulladékok komposztálással történő hasznosítására vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/04206-38/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04401-7/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04027-23/2023.

Ügy tárgya: Lak Község Önkormányzata által Mánta - patak tervezett mederrendezésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04027-23/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01911-25/2023.

Ügy tárgya: MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft.(Miskolc) által a Kisgyőr külterület 0345 hrsz.-ú ingatlanon tervezett oszloptranszformátor állomás (OTRL) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01911-25/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04253-12/2023.

Ügy tárgya: UD STAHL RECYCLING Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hajdúhadház) részére kiadott, a Miskolc, Repülőtéri út 3-5. szám (01426/21 hrsz.) alatt található fémhulladék-kezelő telepre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/04875-18/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04253-12/2023. sz. módosító letöltése:


Ügy száma: BO/32/02708-13/2023.

Ügy tárgya: Prügyi Mezőgazdasági Zrt. (Prügy) részére a Petőfi sertéstelepen végzett nagy létszámú állattartási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/02708-13/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03687-8/2023.

Ügy tárgya: Ecomissio Kft. (Tiszaújváros) által a Tiszaújváros 2096/1 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett veszélyes hulladék égető egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/03958-25/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/03687-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02162-16/2023.

Ügy tárgya: Linde Gáz Magyarország Zrt. (Répcelak) által üzemeltetett hidrogén és szén-monoxid termelő (HYCO-3) üzem egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/02162-16/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03469-8/2023.

Ügy tárgya: TEVA Gyógyszergyár Zrt. (Debrecen) részére a Sajóbábony 024/180 hrsz. alatti telephelyen folytatott gyógyszeralapanyag gyártásra vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/08672-14/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/03572-13/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/09153-14/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03469-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03607-32/2023.

Ügy tárgya: First Solar Kft. (Tiszaújváros) által Berente 098, 0107, 0139, 0108/1, 0108/3 hrsz.-ú ingatlanon tervezett, napelempark létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03607-32/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03298-7/2023.

Ügy tárgya: Szentistváni Mezőgazdasági Zrt. (Szentistván) Mezőnyárád 039 hrsz-ú telephelyén folytatott baromfitartó tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

7314-2/2010. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/1228-17/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/7692-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/02122-15/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03298-7/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03369-23/2023.

Ügy tárgya: Kovács József Péter által a Tokaj 0229/7 és a 0230/5 hrsz. szántó öntözésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03369-23/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03300-29/2023.

Ügy tárgya: Magyar Közút Nonprofit Zrt. által a Sajóládi Sajó-híd" átépítéséhez szükséges mederrendezési és partvédelmi munkákra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03300-29/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00133-47/2023.

Ügy tárgya: ÉMK Kft. által a Sajóbábony 024/83 hrsz.-ú ingatlanon megvalósítani tervezett veszélyes és nem veszélyes hulladékégető mű létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban kizáró ok megállapítása.

BO/32/00133-47/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02671-14/2023.

Ügy tárgya: COLAS-ÉSZAKKŐ Bányászati Kft. (Tarcal) Tállya "Kopasz-hegyi" andezitbánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO-08/KT/16-27/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/16-31/2018. sz. kijavító és kiegészítő határozat letöltése:

BO/32/7677-36/2021. sz. végzés letöltése:

BO/32/02671-14/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03608-3/2023.

Ügy tárgya: First Solar Kft által a Sajószentpéter 0149/1 és 0149/7 hrsz.-ú ingatlanon 19.2 MW teljesítményű napelem park létesítésére irányuló közigazgatási eljárás megszüntetése.

BO/32/03608-3/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/02933-25/2023.

Ügy tárgya: MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft. (Miskolc) által az Onga 0220/6 hrsz.-ú ingatlanon OTR-TPC állomás építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/02933-25/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01985-27/2023.

Ügy tárgya: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (Jósvafő) beruházásában tervezett "Jósvafő Tengerszem-tó és Jósva-forráscsoport vízrendezés" előzetes vizsgálati eljárásának lezárása.

BO/32/01985-27/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01729-21/2023.

Ügy tárgya: Diamit Zrt. által a Múcsony 0149/14 hrsz.-ú ingatlanon lévő Szeles aknai meddőhányó kitermelésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01729-21/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01505-9/2023.

Ügy tárgya: Miskolci Geotermia Kft. (Miskolc) és a KUALA Kft. (Budapest) által üzemeltetett miskolci geotermikus fűtőrendszer (felszín alatti vizek igénybevétele, vízbesajtolás felszín alatti vízbe, hőközpont) környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/01505-9/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00263-9/2023.

Ügy tárgya: BÁNYAKOMPLEX Külszíni Bányászati, Tervező és Szolgáltató Kft. (Gyula) által üzemeltetett "Hernádvécse II. - homok, homokos kavics, kevert ásványi nyersanyag II." védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00263-9/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00251-23/2023.

Ügy tárgya: Hegedűs Ferenc egyéni vállalkozó (Miskolc) által a Miskolc 4506/3 hrsz.-ú ingatlanon intenzív, recirkulációs halfarm létesítésére irányuló előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00251-23/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00600-12/2023.

Ügy tárgya: ALTEO-Therm Hő- és Villamosenergia-termelő Kft. (Budapest) által üzemeltetett Tiszaújváros 600/58 hrsz. alatti telephelyen lévő fűtőerőmű egységes környezethasználati engedély.

BO/32/05000-11/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00600-12/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00218-14/2023.

Ügy tárgya: BC-KC Formalin Kft. (Kazincbarcika) Formalin Üzemben formalin gyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/218-10/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00218-14/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00014-11/2023.

Ügy tárgya: ALTEO-Therm Hő- és Villamosenergia-termelő Kft. (Budapest) tulajdonában lévő, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. (Budapest) által üzemeltetett Kazincbarcikai Fűtőerőmű (Kazincbarcika, 2028 hrsz.) egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/07972-13/2021. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/02922-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00014-11/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00113-22/2023.

Ügy tárgya: ARGON-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) "Hejőpapi I. -kavics" és "Hejőpapi III. - átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bányák összevonásából kialakított "Hejőpapi X. - átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bánya területén bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO/16/07277-22/2016. sz. határozat letöltése:

BO/32/06069-39/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06069-46/2021. sz. kijavító végzés letöltése:

BO/32/08398-2/2021. sz. módosító végzés letöltése:

BO/32/00113-22/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00085-6/2023.

Ügy tárgya: A Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. (Szerencs) részére a Hernádcécei telephelyén folytatott nagy létszámú állattartási (sertéstenyésztés) tevékenység végzésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/770-4/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/11982-4/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/1266-1/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/5700-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/7695-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/9970-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03636-5/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00085-6/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00043-42/2023.

Ügy tárgya: Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása" projekt keretében az agglomeráció (Bekecs, Rátka, Legyesbénye, Mád, Mezőzombor, Szerencs) területét érintő csatornahálózatra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00043-42/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00751-4/2023. (BO/32/06721/2022.)

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) részére ammónia gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/1341-15/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00751-3/2023. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00751-4/2023. sz. kijavító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01649-3/2023.

Ügy tárgya: PLES Járműalkatrészgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Budapest) Borsodnádasd, Volny J. út 1. szám alatti telephelyen végzett felületkezelési tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/381-4/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/02588-3/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01649-3/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00024-41/2023. (BO/32/07520/2022.)

Ügy tárgya: 26. sz. főút Kazincbarcika (kamionparkoló, BorsodChem IV. kapu) - országhatár közötti szakasz 11,5 tonnára történő burkolatmegerősítése, valamint párhuzamos kerékpárút létesítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00024-41/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00149-28/2023.

Ügy tárgya: "Felsőnyárád III. - szén" védnevű bányatelken lévő Csörgős-patak mederáthelyezésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszüntetése.

BO/32/00149-28/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00114-27/2023.

Ügy tárgya: MVM Zöld Generáció Kft. (Budapest) által a "Bükkábrány térségei PV Park" elnevezésű beruházásra (PV2, PV3, PV4 és PV5 naperőművek) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00114-27/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00068-5/2023.

Ügy tárgya: ÉHG-NEO Hulladékgazdálkodási Zrt. (Sajókaza) által a Sajókaza 0101/7 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett (csarnokos) veszélyes hulladék lerakó telep egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00068-5/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/0382-13/2023.

Ügy tárgya: MVM TISZA Erőmű Kft. (Tiszaújváros) Tiszaújváros 2200/3-11, 2201/1-3, 2202 hrsz.-ú ingatlanokon működő MVM Tisza Erőmű üzemelésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

2015-845-13. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/5607-15/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/5607-16/2018. sz. kijavító végzés letöltése:

BO-08/KT/936-11/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/0382-13/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00328-7/2023.

Ügy tárgya: Wellis Magyarország Zrt. (Budapest) 3600 Ózd, Dózsa György út 54 sz. (hrsz.: 9104) telephelyén tervezett poliuretánhab gyártás egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00328-7/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00647-1/2023. (BO/32/07693/2022., BO/32/06503/2021.)

Ügy tárgya: Trans Special Kft. Miskolc, Hernád utca 22. sz. alatti (12781 hrsz., 12782 hrsz.) telephelyén lévő komposztálóra vonatkozó BO/32/02457-16/2021. és BO-08/KT/6412-7/2017. számú határozatokkal módosított BO/16/3033-22/2016. számú egységes környezethasználati engedélybe foglalt hulladékhasznosítási engedély módosítására irányuló eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00647-1/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00646-1/2023. (BO/32/07692/2022., BO/32/07539/2021.)

Ügy tárgya: Tiszaújváros Transz Kft. (Tiszaújváros) által az Alsózsolca külterület 097/14 hrsz.-ú ingatlanon nem veszélyes hulladék előkezelési/hasznosítási tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00646-1/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00171-17/2023. (BO/32/07738/2022.)

Ügy tárgya: NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. (Budapest) által a Miskolc Vármegyei Kórház geotermikus energia ellátása céljából tervezett termelőkút és visszasajtoló kút kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00171-17/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00237-6/2023.

Ügy tárgya: NARIVO Kft. (Mezőcsát) Muhi 081/4 hrsz-ú területen üzemeltetett sertéstelep egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00237-6/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00238-8/2023.

Ügy tárgya: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest) beruházásában tervezett 37 sz. főút 8+444 - 27+310 km szelvények közötti szakaszon 2x2 sáv kiépítésére és 11,5 tonnás burkolat megerősítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

623-23/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/02975-8/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03451-10/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00238-8/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01164-1/2023. (BO/32/07694/2022., BO/32/08492/2021.)

Ügy tárgya: MC DÉLI SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által a Miskolc 0147/9-15, 0150/17-24, 0151, 0152/1 és 0152/3-5 területeken (Miskolc II. elnevezésű projekt) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/01164-1/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00011-15/2023. (BO/32/07402/2022.)

Ügy tárgya: Bódvarákó Község Önkormányzata által Bódvarákó település belterületi vízfolyásrendezésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00011-15/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00244-16/2023. (BO/32/06940/2022.)

Ügy tárgya: Szerencs Város Önkormányzata (Szerencs) által a Szerencsi térségi szennyvíziszap hasznosító telep létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00244-16/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00832-1/2023. (BO/32/00832/2022., BO/32/09757/2021.)

Ügy tárgya: Szigetkavics Kft. (Budapest) részére a "Nyékládháza VII. - kavics" védnevű bánya 1013-16/2015. számú környezetvédelmi engedélyének módosítására vonatkozó közigazgatási eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00832-1/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00830-1/2023. (BO/32/08493/2021.)

Ügy tárgya: KAVICS SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által a Miskolc 0150/7-17, 0151, 0152/5-12, 0152/25, 0158/1, 0158/6-7, 0158/11-14, 0158/16, 0159, 0160/3-4 és 0160/26-29 hrsz.-ú területeken (Miskolc I. elnevezésű projekt) 28,5 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszűnésének megállapítása.

BO/32/00830-1/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00244-9/2023. (BO/32/00005/2020., BO-08/KT/00487/2020.)

Ügy tárgya: Borsodvíz Zrt. (Miskolc) Szerencsi szennyvíztisztító telep fejlesztésére és térségi szennyvíziszap hasznosító telep létesítésére irányuló összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban a szennyvíztisztító telep fejlesztésére, hulladékgazdálkodási engedély kiadására vonatkozó eljárás megszüntetése.

BO/32/00244-9/2023. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00015-3/2023.

Ügy tárgya: ALTEO-Therm Kft. (Budapest) által üzemeltetett Tiszaújvárosi Fűtőerőműben tervezett villanykazán létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás megszüntetése.

BO/32/00015-3/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00624-7/2022. (BO/32/05835/2022.)

Ügy tárgya: METAL SHREDDER HUNGARY Zrt. által a Miskolc, Bogáncs u. 7., 47511/27 helyrajzi számú telephelyen tervezett nem veszélyes fémhulladékok gyűjtésére, előkezelésére és hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00624-7/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00236-3/2023. (BO/32/07219/2022.)

Ügy tárgya: Robert Bosch Powertool Kft. (Miskolc) beruházásában a Miskolc 01428/22 és 01428/23 hrsz.-ú területen tervezett logisztikai csarnok előzetes vizsgálati eljárásának lezárása.

BO/32/00236-3/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00551-1/2023.

Ügy tárgya: MVM Mátra Energia Zrt. (Visonta) részére a bükkábrányi bányában folytatott külszíni bányászati tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

2631-11/2012. sz. alaphatározat letöltése:

17573-5/2014. sz. módosító határozat letöltése:

BO/16/16681-19/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO/16/17028-4/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/183-10/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05496-19/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00551-1/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00093-5/2023.

Ügy tárgya: PIMCO Kft. (Debrecen) által a Szerencs 086/13 hrsz-ú ingatlanon végzett üveggyapot gyártási tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00093-5/2023. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00130-1/2023. (BO/32/6865/2022.)

Ügy tárgya: Regéc Község Önkormányzata (Regéc) által Regéc Község csapadékvíz elvezetés megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00130-1/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00442-2/2023. (BO/32/06680/2022.)

Ügy tárgya: Szikvirág Mezőgazdasági Kft. (Szentistván) részére a Szentistván 02/14 hrsz-ú ingatlanon nagylétszámú állattartási tevékenységre (broiler csirke hizlaló baromfitartó telep) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/02285-18/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/01152-2/2021. sz. végzés letöltése:

BO/32/00442-2/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00010-6/2023. (BO/32/06673/2022.)

Ügy tárgya: SZÁV-I. Kft. (Debrecen) részére a "Hejőpapi IX. - kavics, homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO/32/00028-3/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00010-6/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00348-1/2023. (BO/32/06594/2022.)

Ügy tárgya: Borsodi Sörgyár Kft. (Bőcs) részére a Bőcs 913/3 és 082/44 hrsz. alatti telephelyén élelmiszeripari tevékenységre (sörgyártásra) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/09643-14/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/02017-9/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/04247-6/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00348-1/2023. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00012-13/2023. (BO/32/7145/2022.)

Ügy tárgya: Halmaj és térsége ivóvízminőség-javító program megvalósítására és üzemeltetésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00012-13/2023. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06474-14/2022.

Ügy tárgya: FGSZ Földgázszállító Zrt. (Siófok) által a Nemesbikki Kompresszor és Gázátadó állomáson üzemeltetett tüzelőberendezésekre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/00307-8/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06474-14/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06589-13/2022.

Ügy tárgya: Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. (Bodrogkeresztúr) részére kiadott, a Bodrogkeresztúr, 0172/32 hrsz. alatt lévő komposztáló telep üzemeltetésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/02358-15/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/05310-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06589-13/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06848-23/2022.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) 3700 Kazincbarcika, Bólyai tér 1. alatt lévő telephelyén történő veszélyes és nem veszélyes fémhulladékok gyűjtésére és előkezelésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06848-23/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07404-10/2022.

Ügy tárgya: Ormosszén Zrt. (Miskolc) részére a "Sajókaza IV. - szén és kavics" védnevű bányatelek részét képező Vadna I. bányaüzemben végzett bányászati tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO/16/00602-31/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/03405-2/2022. sz. végzés letöltése:

BO/32/07404-10/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07234-15/2022.

Ügy tárgya: Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft. (Miskolc) részére a "Felsőnyárád III. - szén" védőnevű bányatelken végzett bányászati tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/10405-24/2019. sz. határozat letöltése:

BO/32/08963-3/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/07234-15/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06323-23/2022.

Ügy tárgya: NEVEON Hungary Kft. (Sajóbábony) által üzemeltetett poliuretán lágyhab gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély

BO-08/KT/170-4/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06323-23/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06503-32/2022.

Ügy tárgya: Magyar Közút Nonprofit Zrt. (1024 Budapest, Fényes Elek út 7-13.) által tervezett Sátoraljaújhely - Alsóberecki kerékpározható közutak tervezése 0+000-5+408,61 km szelvények közötti szakaszának kiépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06503-32/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06002-11/2022.

Ügy tárgya: DYNEA HUNGARY Kft. (Kazincbarcika) Kazincbarcika 3949 hrsz. alatti telephelyén található Gyanta Üzemében aminoplaszt műgyanta és edző anyag gyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/10743-11/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06002-11/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05963-7/2022.

Ügy tárgya: POLLINO 2019 Kft. (Mezőkövesd) által a Szikszó 063/24-25 hrsz. alatti területen folytatott nagy létszámú állattartási (baromfitartás) tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

9543-18/2010. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/468-15/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/2434-5/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/8414-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01063-10/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05963-7/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05664-17/2022.

Ügy tárgya: Ormosszén Zrt. (Miskolc) által a "Sajókaza IV. szén és kavics" bányatelek területén folytatott bányászati tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

331-14/2012. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/9441-24/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/02545-8/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05664-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05813-12/2022.

Ügy tárgya: MÉH Zrt. (Győr) Miskolc, Besenyő út 16. szám alatti telephelyén fémhulladék gyűjtés, kezelés és hasznosítás, valamint gépjárműbontási tevékenység környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/02899-18/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/07607-12/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05813-12/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03080-38/2022.

Ügy tárgya: Sirius Produkt Kft. (Budapest) sajóbábonyi telephelyén tervezett kalcium-klorid oldat és granulátum gyártására vonatkozó egységes környezethasználati engedély megadása.

BO/32/03080-38/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06225-11/2022.

Ügy tárgya: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest) részére a 26. sz. főút Sajószentpétert és Kazincbarcikát elkerülő szakasz létesítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

2015/1181-4 sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06225-11/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06271-15/2022.

Ügy tárgya: Mento Környezetkultúra Kft. (Miskolc) által a Bodrogkeresztúri Regionális Hulladékkezelő Központban (Bodrogkeresztúr, 0172/38 hrsz.) üzemeltetett nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló regionális hulladéklerakó egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00869-33/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00326-1/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/10120-4/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00575-12/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06271-15/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06077-22/2022.

Ügy tárgya: Sajóbábony Város Önkormányzat által tervezett Sajóbábony, Vargaszögi patak meder rekonstrukció ügyében előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06077-22/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06037-17/2022.

Ügy tárgya: Szelektív Nonprofit Kft. (Hatvan) által a Hejőpapi 073/5 hrsz.-ú telephelyen végzett nem veszélyes hulladék hasznosítására (komposztálás) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00636-19/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04361-25/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06037-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06036-17/2022.

Ügy tárgya: Szelektív Nonprofit Kft. (Hatvan) részére a Hejőpapi 073/5 hrsz. alatti ingatlanon lévő MBH-üzemcsarnokban nem veszélyes hulladékok hasznosítására vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00751-11/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06036-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04209-28/2022.

Ügy tárgya: ÉHG-NEO Hulladékgazdálkodási Zrt. (Sajókaza) részére a Sajókaza 0101/12 hrsz. alatt található Határ-völgyi veszélyeshulladék-lerakó üzemeltetésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/04209-28/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03696-79/2022.

Ügy tárgya: Ormosszén Zrt. (Miskolc) által tervezett Vadna I. bányaüzem termelési kapacitásbővítésére vonatkozó kérelem elutasítása.

BO/32/03696-79/2022. sz. elutasító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04249-30/2022.

Ügy tárgya: REGIHU-HEJŐPAPI Regionális Hulladéklerakó Kft. (Hejőpapi) által a Hejőpapi 073/6 hrsz. alatt tervezett "Hejőpapi komposztáló telep 2" kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása.

BO/32/04249-28/2022. sz. határozat letöltése:

BO/32/04249-30/2022. sz. kijavító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05467-26/2022.

Ügy tárgya: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által Tolcsva, 37. sz. főút és a 3716. jelű összekötő úti csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05467-26/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05511-27/2022.

Ügy tárgya: ROTAQUA Geológiai-, Bányászati kutató Mélyfúró Kft. (Kővágószőlős) által a "Rudabánya (barit, mangán-karbonát)" kutatási területen mélyműveléses (barit) bányászati tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/005511-27/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05010-23/2022.

Ügy tárgya: Hejőbába Község Önkormányzat (3593 Hejőbába, Fő u. 39.) által a Hejőbába 052, 113/2, 113/3, 114, 271/2 hrsz.-ú ingatlanokat érintő vízelvezető árkok rendezésére, csapadékvíz-hálózat kiépítésére és vízfolyásrendezésre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05010-23/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04383-39/2022.

Ügy tárgya: Sajó-Bódva Környezetvédelmi Kft. (Sajókaza) által tervezett "Sajókaza V. - agyag és homok" védőnevű bánya létesítésére és bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/04383-39/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05175-25/2022.

Ügy tárgya: KOTASZ Kft. (Nyíregyháza) részére a Sárospatak 0702 hrsz.-ú ingatlanon (Ördög-tanya) folytatott nagylétszámú baromfitartási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/578-16/2017. sz. határozat letöltése:

BO/32/00185-4/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05175-25/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05970-17/20221.

Ügy tárgya: Szelektív Nonprofit Kft. (Hatvan) részére a Hejőpapi 073/5 hrsz.-ú ingatlanon üzemeltetett regionális nem veszélyes hulladéklerakó egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/06752-12/2021. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/05970-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05069-17/2022.

Ügy tárgya: KŐKA Kő- és Kavicsbányászati Kft. (Budapest) által művelt "Miskolc-Mexikóvölgy" védnevű mészkőbánya (Miskolc) termelési kapacitásbővítésére vonatkozó környezetvédelmi engedélye.

8158-43/2015. sz. alaphatározat letöltése:

8158-46/2015. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05069-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05361-42/2022.

Ügy tárgya: ÉRV Zrt. (Kazincbarcika) által tervezett, Onga és Borsodszirák közötti ivóvíz távvezetékre (Miskolc-Borsodi régió közötti kooperációs távvezeték) irányuló előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/005361-42/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01624-26/2022.

Ügy tárgya: UD STAHL RECYCLING Kft. (Hajdúhadház) részére a Mezőcsát, Dózsa György u. 58. (1149 hrsz.) szám alatti telephelyen folytatott nem veszélyes fémhulladék gyűjtésére és előkezelésre vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO-08/KT/3104-1/2020. sz. határozat letöltése:

BO/32/01624-26/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04893-33/2022.

Ügy tárgya: Lidl Magyarország Bt. (1037 Budapest, Rádl árok 6.) által a Tiszaújváros 2308/29, 2308/30, 2308/50 hrsz.-ú területen tervezett Logisztikai Központ létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04893-33/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00271-29/2022.

Ügy tárgya: Leier Mineral Ipari Kft. által művelésre tervezett "Hejőszalonta I.-kavics és agyag" védnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO/32/00271-27/2022. sz. határozat letöltése:

BO/32/00271-29/2022. sz. kijavító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04592-33/2022.

Ügy tárgya: N-ZOLL Beton Kft. (Felsőzsolca) által a "Felsőzsolca I.-kavics, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bányatelek területén tervezett nem veszélyes hulladék előkezelésére és hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04592-33/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04946-7/2022.

Ügy tárgya: POLLINO 2019 Kft. (Nyékládháza) Sajólád 030/3 hrsz.-ú ingatlanon üzemelő Sajólád 1. telepen nagylétszámú állattartási (baromfitartás) tevékenység végzéséhez szükséges egységes környezethasználati engedély.

BO/32/01387-16/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04946-7/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05078-20/2022.

Ügy tárgya: SERENITY SOLUTION Kft. által a Miskolc, Sajószigeti utca 6. és Sajószigeti utca 6/A., 4520/18 és 4520/17 helyrajzi számú telephelyén nem veszélyes fémhulladékok hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05078-20/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04912-19/2022.

Ügy tárgya: Aranykalász 1955. Kft. által Mezőkeresztes 0259/4 hrsz.-ú. területen tervezett robotos termelői istálló létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04912-19/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04602-23/2022.

Ügy tárgya: BHS Trans Kft. (2120 Dunakeszi, Pallag u.7.) által Szikszó 051/12 hrsz.-ú ingatlanon tervezett alapanyagraktár és raklaptároló létesítésére irányuló előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04602-23/2022. sz. határozat letöltése:

BO/32/04602-24/2022. sz. kijavító végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/04793-27/2022.

Ügy tárgya: Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. (Tokaj) által a Mezőzombor külterületén 0202/2 hrsz.-ú ingatlanon tervezett látogatóközpont létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04793-27/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04790-41/2022.

Ügy tárgya: Tolcsva Önkormányzata beruházásában tervezett, Tolcsva- Mezőzombor között kialakítandó kerékpározható közút (Tolcsva, Olaszliszka, Szegilong, Szegi, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr Mezőzombor) előzetes vizsgálati eljárásának lezárása.

BO/32/04790-41/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03679-15/2022.

Ügy tárgya: Hazai Baromfi Farm Kft. (Kesznyéten) által üzemeltetett baromfitenyésztő telepre (Kesznyéten 076/3 hrsz.) vonatkozó környezetvédelmi teljesítményértékelés jóváhagyása.

BO/32/03679-15/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03676-22/2022.

Ügy tárgya: QUALITY PACK Zrt. (Budapest) 3800 Szikszó, Hell utca 2. sz. alatti telephelyén tervezett aluminium italosdoboz gyártási és felületkezelési tevékenység egységes környezet-használati engedélye.

BO/32/03676-22/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04350-9/2022.

Ügy tárgya: ENEOS MOL Synthetic Rubber Zrt. (Budapest) Tiszaújváros 2116/13 hrsz.-ú ingatlan területén szintetikus gumielőállító üzemre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/03630-12/2020. sz. határozat letöltése:

BO/32/04350-9/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04604-8/2022. (BO/32/09351/2021.)

Ügy tárgya: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (Budapest) által tervezett Hegymegi tározó létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/09351-32/2021. sz. határozat letöltése:

BO/32/04604-2/2022. sz. visszavonó határozat letöltése:

BO/32/04604-8/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00069-37/2022.

Ügy tárgya: Matyó Öntözési Közösség Öntözési Szolgáltató Kft. (Mezőkövesd) által tervezett öntözőtelep (Mezőkövesd, Tard) létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00069-37/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04156-39/2022.

Ügy tárgya: ARNEST Hungary Kft. által tervezett kiskereskedelmi-kozmetikai aerosol-gyártó üzem létrehozására és üzemeltetésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/04156-39/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03363-23/2022.

Ügy tárgya: Nyugat-Borsodi Szénbányák Zrt. (Ózd) által üzemeltetett "Radostyán I.- lignit II." védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/03363-23/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03371-47/2022.

Ügy tárgya: Geo Nord Bau Kft. (Berente) által tervezett "Sajógalgóc II. - kavics, homok és agyag" bánya létesítésére és bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/03371-47/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04106-10/2022.

Ügy tárgya: Danubiusbeton Dunántúl Kft. (Pécs) részére a "Muhi IV. - kavics, homok, kevert ásványi nyersanyagok II." védőnevű bánya területén bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO/16/01590-26/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00186-11/2022. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/04106-10/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00272-58/2022.

Ügy tárgya: Lasselsberger Hungária Kft. (Budapest) által tervezett "Nyékládháza III.-kavics" védnevű bánya kapacitásbővítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00272-53/2022. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00272-58/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04914-7/2022.

Ügy tárgya: Technical Services Hungaria Járműjavító Kft. (Miskolc) által a Miskolc, Kandó Kálmán tér 1. szám alatti telephelyen folytatott vasúti kötöttpályás jármű gyártási és javítási tevékenység környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/04914-7/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03938-24/2022.

Ügy tárgya: ÓAM Ózdi Acélművek Kft. (Ózd) részére kiadott Ózd, Kovács-Hagyó Gyula út 7. sz. alatt található acélműben végzett elektroacél gyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/03938-24/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04169-22/2022.

Ügy tárgya: DHJ Építőipari Kft. (Miskolc) által tervezett Múcsony 083/3 hrsz.-ú területen lévő meddőhányó hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04169-22/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03771-41/2022.

Ügy tárgya: FESTO-AM Kft. (Budapest) beruházásában a Sátoraljaújhely 0459/4 hrsz.-ú ingatlanon tervezett szerelő- és felületkezelő üzemre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03771-41/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00055-46/2022.

Ügy tárgya: Hercegkút Önkormányzata beruházásában tervezett, Sárospatak-Tolcsva között kialakítandó kerékpározható közút (Bodrogolaszi, Hercegkút, Sárazsadány, Sárospatak, Tolcsva) előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00055-46/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03626-26/2022.

Ügy tárgya: NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. (Budapest) által a Miskolc Megyei Kórház geotermikus energia ellátása céljából tervezett termelőkút és visszasajtoló kút kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban tevékenység engedélyezését kizáró ok megállapítása.

BO/32/03626-26/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01877-30/2022.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) tiszaújvárosi telephelyén (2059/1, 2059/2, 2060, 2061 és 2062/2 hrsz) Propilén (Olefin Konverziós) Üzem létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/01877-30/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03689-29/2022.

Ügy tárgya: "Magyar Róna" Mezőgazdasági Szövetkezet (Tiszaladány) által tervezett tehenészeti telep korszerűsítésére (Tiszaladány, külterület 0101/17 hrsz.) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03689-29/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01703-9/2022.

Ügy tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Miskolc, Diósgyőri Vár és Lillafüred között tervezett kerékpárútra vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/01703-9/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03300-17/2022.

Ügy tárgya: Duna-Dráva Cement Kft. (Vác) által művelt "Alsózsolca V - átmeneti törmelékes nyersanyag" védnevű bánya környezetvédelmi működése engedélye.

2009-9966-11. sz. alaphatározat letöltése:

2014-2433-1. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/8220-13/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03300-17/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03339/2022.

Ügy tárgya: Szikszó Víz Koncessziós Vízgazdálkodási Kft. (Kazincbarcika) részére Szikszó külterületén a 0168/7 hrsz.-ú telephelyen lévő komposztáló telep egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/06476-35/2021. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/03339-9/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03464-26/2022.

Ügy tárgya: Sátoraljaújhely-Rudabányácska, Panoráma Hotel bekötőút és híd építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03464-26/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03467-33/2022.

Ügy tárgya: ROTAQUA Geológiai-, Bányászati kutató Mélyfúró Kft. (Kővágószőlős) által a "Rudabánya (barit, mangán-karbonát)" kutatási területen a mélyműveléses (barit) bányászati tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03467-33/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03342-8/2022.

Ügy tárgya: HE-DO Kft. (Budapest) álatl a "Miskolc tehermentesítő út I. (Vörösmarty utca) és II. ("Y"-híd) ütemének megvalósítása" tárgyú projekt kivitelezése során üzemeltetett zajforrásokra vonatkozó, zajkibocsátási határértékek alóli felmentési engedély módosítása.

BO/32/03342-8/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03301-21/2022.

Ügy tárgya: POLGÁR-BIOENERGIA Kft. (Budapest) által Miskolc 12995/14 hrsz.-ú területre tervezett összeszerelő üzem és logisztikai csarnok létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03301-21/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00080-18/2022.

Ügy tárgya: Öko Fish Kft. (Tarcal) által a 3915 Tarcal 0311, 0405/2, 0408, 0413/3-4, 0405/2-3, 0409/2, 0410/2-3 és 0410/5-7 hrsz-ú ingatlanokon tervezett Kengyel-Háti Ökoturisztikai és Horgász Központ létesítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00080-18/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03165-37/2022.

Ügy tárgya: Tiszadorogma 401/2 hrsz. alatti ingatlanon haltenyésztő telep létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03165-37/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01613-32/2022.

Ügy tárgya: Sajó-Bódva Környezetvédelmi Kft. (Sajókaza) által tervezett "Sajókaza V. - agyag és homok" bánya létesítésére és üzemelésére irányuló kérelem elutasítása.

BO/32/01613-32/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01288-26/2022.

Ügy tárgya: Szegi Község Önkormányzata által Szegi - 030/1 hrsz.-ú út 37. sz. főúttól induló 0+000 - 0+974,34 km sz. közötti útépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01288-26/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01455-34/2022.

Ügy tárgya: Lisztes Trans Fuvarozó Egyéni Cég (Berettyóújfalu) által művelésre tervezett "Igrici II. - kavics, homok, agyag" védnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO/32/01455-34/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02405-12/2022.

Ügy tárgya: Colas Északkő Kft. (Tarcal) által a "Sárospatak-I. (Szemince-hegy) andezit" védnevű bánya (60 000 m3/évről 100 000 m3/évre történő) kapacitásnövelésére irányuló kérelem elutasítása.

BO/32/02405-12/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01009-35/2022.

Ügy tárgya: ORMOSSZÉN Zrt. (Miskolc) részére a "Sajókaza III. szén" védőnevű külfejtéses bánya műveléséhez kiadott, 2854-24/2011 számon módosított 12193-34/2008. számú környezetvédelmi engedély módosítása.

12193-34/2008. sz. alaphatározat letöltése:

2854-24/2011. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01009-35/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00866-25/2022.

Ügy tárgya: Borsod Dolomit Kft. ( Becskeháza) által üzemeltetett "Becskeháza I.-dolomit" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00866-25/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00018-59/2022.

Ügy tárgya: Hollóháza-Pálháza közötti kerékpározható közút létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00018-59/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00671-35/2022.

Ügy tárgya: Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. által a Szikszó 062/6 hrsz.-ú területen tervezett szennyvíztisztító telep létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00671-35/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/000129-17/2022. (BO/32/09333/2021.)

Ügy tárgya: Országos Vízügyi Főigazgatóság (Budapest) a "Dombvidéki tározók Magyarország területén (Zápor, Többcélú Árvízcsúcs csökkentő-tározók)" tárgyú KEHOP-1.5.0-15-2021-00010 számú projekten belül a Kupai tározó kialakítása, környezeti hatásvizsgálati eljárás.

BO/32/000129-8/2022. sz. elutasító határozat letöltése:

BO/32/000129-10/2022. sz. visszavonó határozat letöltése:

BO/32/000129-17/2022. sz. elutasító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01927-10/2022.

Ügy tárgya: PREC-CAST Öntödei Kft. (Sátoraljaújhely) Sátoraljaújhely, Ipar u. 2. szám alatti telephelyén alumínium-cink öntészeti tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/1483-11/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/14710-5-2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/6191-7-2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/151-1-2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/08217-12/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01927-10/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01740-12/2022.

Ügy tárgya: A BorsodChem Zrt. Kazincbarcika) BorsodChem I. és III. gyártelepén található MDI üzemben történő MDI gyártásra vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/3514-12/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/3514-17/2017. sz. kijavító végzés letöltése:

BO-08/KT/5937-11/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/04201-13/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01740-12/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01710-39/2022.

Ügy tárgya: HERNÁD Stone Kft. (Hernádkak) által üzemeltetett "Alsózsolca-VI. - átmeneti törmelékes nyersanyagok" védnevű bánya (Alsózsolca, 081 hrsz.) környezetvédelmi működési engedélye.

BO-08/KT/133-7/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/01710-39/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00670-25/2022.

Ügy tárgya: Sajószentpéter II. Akna meddőhányó hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00670-22/2022. sz. határozat letöltése:

BO/32/00670-25/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01323-18/2022.

Ügy tárgya: Szendrő-Galva Kft. (Szendrő)részére a Szendrő 2467/1. hrsz-ú ingatlanon végzett felületkezelési tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/01323-18/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00714-14/2022.

Ügy tárgya: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. (Ózd) részére az Ózd, Gyár út 1. szám alatti 11112 hrsz.-on található távhő szolgáltatási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

1002-6/2012. sz. alaphatározat letöltése:

1157-5/2013. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/917-12/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/6419-15/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00237-6/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06772-13/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06772-15/2021. sz. kijavító végzés letöltése:

BO/32/00714-14/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01734-23/2022.

Ügy tárgya: GEO-FRÍZ Kft. (Onga) által Onga 0263/3 hrsz. területen tervezett robotos termelői istálló létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01734-23/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01684-25/2022.

Ügy tárgya: Magyar Közút Nonprofit Zrt. (Budapest) által a Tiszaújváros 35. sz. főút 20+200 km szelvénytől a Megyehatárig húzódó kerékpárút kiépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01684-25/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/1272-11/2022.

Ügy tárgya: Északmagyar Téglaipari Kft. (Serényfalva) serényfalvai telephelyén téglagyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

2607-14/2011. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/01765-10/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00205-1/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/01272-11/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01260-24/2022.

Ügy tárgya: PEAK NES SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által a Sajószöged 084/9 és a Nemesbikk 016, 023/10-12 és 025/5 hrsz.-ú területeken (Sajószöged II. elnevezésű projekt) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01260-24/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01220-19/2022. (BO/32/09171/2021.)

Ügy tárgya: Zemplén Solar Park Kft. (Kazincbarcika) által a Bodroghalom 0161/1, 0162 és 0163/4 hrsz. alatti területeken tervezett 19,95 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01220-19/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01027-31/2022.

Ügy tárgya: Vároldal Öntözési Közösség Kft. által Tállya külterület, Vároldal szőlőültetvények területekre tervezett öntözőtelep létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01027-31/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00358-21/2022. (BO/32/09921/2021.)

Ügy tárgya: HOT POWER Kft. (Budapest) által a Bőcs 082/26 és 082/4 hrsz. zöldségtermesztő telepen geotermális energiahasznosító, termelő-visszasajtoló kútpár, valamint a kutakat összekötő vízvezeték rendszer létesítésére környezetvédelmi engedély.

BO/32/00358-21/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00234-11/2022.

Ügy tárgya: Emődi Mezőgazdasági Zrt. (Emőd) 3432 Emőd, Keresztesi út szarvasmarha telepen végzett szarvasmarha tartási tevékenységének környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00234-11/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01074-25/2022.

Ügy tárgya: MVM Émász Áramhálózati Kft. (Miskolc) által Bánhorváti 0198/4 hrsz.-ú ingatlanon OTRL állomás építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01074-25/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01067-29/2022.

Ügy tárgya: First Solar Kft. Tiszaújváros területén tervezett naperőmű 132 kV-os hálózati csatlakozásának Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszára vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01067-29/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00551-11/2022.

Ügy tárgya: Borsod Chenfeng Chemical Kft. (Kazincbarcika) részére a BorsodChem II. gyártelepén (Berente 642 és 644 hrsz-ú ingatlanokon) található VPI Üzemben végzett szerves peroxid típusú iniciátorok ipari méretű gyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/16234-9/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/3256-5/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00551-11/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00052-15/2022.

Ügy tárgya: ACÉLMAX Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (Sajókeresztúr) által a Sajókeresztúr, külterület volt ércelőkészítő mű (BÉM) területén tervezett "Mészkőtörecs" hulladék hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00052-15/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01165-10/2022.

Ügy tárgya: Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Kft. (Bodrogkeresztúr) által a Bodrogkeresztúr, 0172/36 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett MBH csarnokban végzett, nem veszélyes hulladék hasznosítási tevékenység folytatására vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/2359-15/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/01165-10/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00979-6/2022. (BO/32/09408/2021.)

Ügy tárgya: Hegedűs Ferenc EV (Miskolc) által a Miskolc, Sajószigeti út 17. sz. (Miskolc 4506/3 hrsz.-ú) ingatlanon intenzív, recirkulációs pisztráng halnevelő telep létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00979-6/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00123-3/2022. (BO/32/09102/2021.)

Ügy tárgya: Putnok Város Önkormányzata (Putnok) által tervezett Somos-, Fancsalvölgyi- és Czenevölgyi-patak mederrendezésére irányuló előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00123-3/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00019-2/2022. (BO/32/09103/2021.)

Ügy tárgya: Putnok Város Önkormányzata (Putnok) által tervezett Szörnyűvölgyi- (Forrás-) patak mederrendezésére irányuló előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00019-2/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00673-23/2022.

Ügy tárgya: Hernádmenti Öntözési Közösség Kft. által Onga 0272/1,2,3 0276/3, 0278/1, 0286 területekre tervezett öntözőtelep létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00673-23/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01235-4/2022.

Ügy tárgya: Onga-Aqua Öntöző és Mezőgazdasági Kft. (Onga) által Onga külterület 0265/1, 0265/5, 0267/3, 0312/4 területekre tervezett öntözőtelep megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01235-4/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00165-11/2022.

Ügy tárgya: Onga Kavics Bányászati és Értékesítő Kft. (Hernádkak) által művelésre tervezett "Alsózsolca VII.-homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védnevű bánya környezetvédelmi engedély.

BO/32/00165-11/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00016-32/2022. (BO/32/10129/2021.)

Ügy tárgya: Mád Község külterületi mezőgazdasági dűlőút (130, 2301/9, 4542, 4543 és 4545 hrsz.-ú területeken) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00016-32/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00862-1/2022. (BO/32/09762/2021.)

Ügy tárgya: Kurrens Csibe Kft. (Kesznyéten) Kesznyéten 076/3 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett baromfitelepre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

2965-21/2013. sz. határozat letöltése:

BO-08/KT/10920-21/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00862-1/2022. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00191-13/2022. (BO/32/10165/2021.)

Ügy tárgya: FK-Raszter Építő Zrt. Sajószigeti út 2. 11503/12 hrsz. - ú területen nem veszélyes hulladék előkezelése és hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00191-13/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00419/2022. (BO/32/09700/2021.)

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) részére a PVC ipari méretű gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/01262-3/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/01262-7/2017. sz. kijavító végzés letöltése:

BO/32/00419-6/2022. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00195/2022. (BO/32/5926/2021.)

Ügy tárgya: HUNGAROPEC Ipari Hulladékkezelő Zrt. (Budapest) által üzemeltetett veszélyes hulladéklerakó (Szuhogy 06/13 hrsz.) részleges teljesítmény-értékelésének elbírálása.

BO/32/00195-10/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00126-22/2022. (BO/32/10131/2021.)

Ügy tárgya: Kulcsár Gábor Mád, Urbán-dűlő, mezőgazdasági dűlőút (3499 hrsz.) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00126-22/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00038-22/2022. (BO/32/10130/2021.)

Ügy tárgya: Bodrogkisfalud Község Önkormányzata (Bodrogkisfalud) által Bodrogkisfalud mezőgazdasági dűlőút (3299/2, 3291, 3112/1, 3109/1, 3108, 3149, 3150, 047/2, 3147/2, 3157, 3360 hrsz.-ú területeken) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00038-22/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00017-24/2022. (BO/32/10128/2021.)

Ügy tárgya: Szegi Község külterületi mezőgazdasági dűlőút (031/17, 021/5, 08/31 és 08/59 hrsz.-ú területeken) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00017-24/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00166-2/2022. (BO/32/09252/2021.)

Ügy tárgya: Harsány Község Önkormányzata, Bogács Község Önkormányzata és Szomolya Község Önkormányzata által a Miskolc - Eger (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszának) kerékpárút kiépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00166-2/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00183-2/2022. (BO/32/08701/2021.)

Ügy tárgya: MOLTRADE-MINERALIMPEX Kereskedelmi Zrt. (Budapest) által a 3581 Tiszaújváros, Mezőcsáti út 1. sz. (Tiszaújváros 3377 és 3380 hrsz.) alatt lévő telephelyen üzemelő tartálypark környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00183-2/2022. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00087-6/2022. (BO/32/09876/2021.)

Ügy tárgya: NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. (Budapest) által tervezett Miskolc, Megyei Kórház geotermikus energia ellátásához szükséges termelő és visszasajtoló kutak létesítésére vonatkozó vizsgálati eljárás megszüntetése.

BO/32/00087-6/2022. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00577-1/2022. (BO/32/08923/2021.)

Ügy tárgya: Tokaj Város Önkormányzata (Tokaj) által üzemeltetni tervezett, "Négyévszakos zártkabinos libegő" (Tokaj, Kopasz-hegy) létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00577-1/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00033-7/2022. (BO/32/09773/2021.)

Ügy tárgya: Országos Vízügyi Főigazgatóság által tervezett, Sajó folyó mederrendezési és partbiztosítási munkái Nagycsécs község belterületén megnevezésű előzetes vizsgálati eljárás.

BO/32/00033-7/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00510-1/2022. (BO/32/07572/2021.)

Ügy tárgya: Nemzeti Sportközpontok (Budapest) által tervezett "Kerékpáros Park" létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00510-1/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00007-2/2022. (BO/32/09509/2021.)

Ügy tárgya: MVM Émász Áramhálózati Kft. (Miskolc) által Jósvafő, 22425 azonosítójú új transzformátor állomás és új kapcsolószekrény létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00007-2/2022. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/09562-13/2021.

Ügy tárgya: ÉMK Kft. (Sajóbábony) által tervezett új hulladékégető mű (Sajóbábony 024/83 hrsz.) létesítésére vonatkozó előzetes konzultáció tárgyában véleményezés.

BO/32/09562-13/2020. sz. előzetes konzultáció vélemény letöltése:


Ügy száma: BO/32/0803-36/2021.

Ügy tárgya: Biogáz Alfa Kft. (Budaörs) által üzemeltetett Biogázüzem (Harsány 041/7 hrsz.) teljes körű felülvizsgálati eljárásának lezárása, a tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély megadása, egyidejűleg a tevékenység korlátozása.

BO/32/0803-36/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/09300-30/2021.

Ügy tárgya: A Rubin NewCo 2021 Kft. (Budapest) által Felsőzsolca, Ipari Park 034/13, 034/14, 034/16, 034/20 hrsz.-ú ingatlanokon féltengely és kardántengely gyártó üzem létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/09300-30/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/09463-19/2021.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi telephelyén Olefin Konverziós Üzem létesítésére vonatkozó előzetes konzultáció.

BO/32/09463-19/2021. sz. előzetes konzultáció tárgyában vélemény letöltése:


Ügy száma: BO/32/08652-3/2021.

Ügy tárgya: BC-ERŐMŰ Kft. (Kazincbarcika) részére a BorsodChem Zrt. gyártelepén (Berente 650 hrsz.) lévő 125 t/h teljesítményű gőzkazán kazánüzemi tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/6343-11/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/06586-8/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/08652-3/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/09776-2/2021.

Ügy tárgya: Ormosszén Zrt. által üzemeltetett "Izsófalva IV. - szén" védnevű bányatelken végzett bányászati tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO-08/KT/00048-19/2018. sz. határozat letöltése:

BO/32/09776-2/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/08987-3/2021.

Ügy tárgya: MVM Balance Zrt. (Budaörs), Miskolc, Hold utcai kombinált ciklusú 50 MW-ot meghaladó bemenő hőteljesítményű erőmű üzemeltetésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/2679-12/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/08987-3/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/07247-30/2021.

Ügy tárgya: A Most Treasure Kft. (Budapest) által Borsodnádasd 0145/6 és 0148 hrsz.-ú ingatlanokon tervezett 30 MW névleges teljesítményű naperőmű létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/07247-30/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07593-20/2021.

Ügy tárgya: HEXUM Tartálypark Zrt. (Fót) által a 3581 Tiszaújváros, Mezőcsáti út 1. sz. (Tiszaújváros 3376 hrsz.) alatt lévő telephelyen üzemelő tartálypark környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/07593-20/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/08119-42/2021.

Ügy tárgya: Regéc Község Önkormányzata (Regéc) részére a Háromhuta ivóvízellátó rendszerére való csatlakozásra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/08119-42/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/08495-16/2021.

Ügy tárgya: Woodrec Kft. (Budapest) által a Miskolc, József Attila utca 82. (Hrsz.12626/2, 12883) szám alatti telephelyen végzett fa csomagolási hulladék hasznosítási tevékenység tervezett kapacitásbővítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/08495-16/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06192-17/2021.

Ügy tárgya: MOL Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan működő Részvénytársaság (Budapest) által a DS Logisztika 3581 Tiszaújváros, Mezőcsáti út 1. alatt lévő telephelyen üzemelő tartálypark környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/06192-17/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07671-23/2021.

Ügy tárgya: TiszaSun Villamosenergetikai Kft. (Tiszaújváros) által a Tiszaújváros 036/7 hrsz.-ú területen tervezett 19,2 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/07671-23/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07670-26/2021.

Ügy tárgya: TiszaSun Villamosenergetikai Kft. (Tiszaújváros) által a Tiszaújváros 036/6 hrsz.-ú területen tervezett 19,2 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/07670-26/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06545-32/2021.

Ügy tárgya: Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft. (Miskolc) által tervezett mederáthelyezésre (Felsőnyárád, Csörgős-patak) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06545-32/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07709-11/2021.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) metil-tercier-butiléter (MTBE) gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/9239-16/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/1814-9/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05968-3/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/07709-11/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07266-8/2021.

Ügy tárgya: ÓAM Ózdi Acélművek Kft. (Ózd) részére vasfém feldolgozó (rúd- és meleghengermű) tevékenység végzésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/5257-11/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/12275-2/2016. sz. kijavító végzés letöltése:

BO/16/12726-5/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/04031-13/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00729-6/2021. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/07266-8/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07975-13/2021.

Ügy tárgya: GEO-FRÍZ Kft. (Onga) által az Onga, Bogsin tanya 0263/6 hrsz-ú ingatlanon üzemeltetett biogáz üzem egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/07975-13/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06997-27/2021.

Ügy tárgya: PEAK NES SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által a Nemesbikk 025/5 és 023/10-12 hrsz.-ú területeken (Sajószöged II. elnevezésű projekt) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06997-27/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/08004-37/2021.

Ügy tárgya: Chervon Autó Preciziós Technológia (Európa) Kft. Miskolc, Mechatronikai Ipari Park 12995/8 hrsz. területen tervezett gépelem gyártó üzem létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/08004-37/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07995-20/2021.

Ügy tárgya: HELL Energy Magyarország Kft. (Budapest) által a Szikszó 051/11 hrsz.-ú területen tervezett dobozgyár és palackozó üzem létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/07995-20/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/08625-5/2021.

Ügy tárgya: Serenity Solution Kft. (Budapest) részére a Miskolc, Zsigmondi utca 4520/6 hrsz. alatti telephelyén nem veszélyes hulladék (fémhulladék) előkezelésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/00218-1/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/08625-5/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06726-23/2021.

Ügy tárgya: KŐKA Kft. (Budapest) által üzemeltetett "Alsózsolca I. - kavics" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/06726-23/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07392-26/2021.

Ügy tárgya: Taurus Aurum Kft. (Izsófalva) által a Kazincbarcika, Szerviz út 3. alatti telephelyén (Kazincbarcika 2645/4, 2645/8, 2645/13 hrsz.) tervezett nemveszélyes hulladék hasznosítási tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/07392-26/2021. sz. határozat letöltése:

BO/32/07392-34/2021. sz. értesítés letöltése:


Ügy száma: BO/32/07421-19/2021.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) anilin-üzemre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/3027-36/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/07421-19/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/07220-7/2021.

Ügy tárgya: A HE-DO Útépítő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) által a "Miskolc tehermentesítő út I. (Vörösmarty utca) és II. ("Y"-híd) ütemének megvalósítása" tárgyú projekt kivitelezése során üzemeltetett zajforrásokra vonatkozó, zajkibocsátási határértékek alóli felmentés módosításának engedélyezése.

BO/32/07220-7/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06998-23/2021.

Ügy tárgya: A NEMES NES SOLAR KFT. (3700 Kazincbarcika) által Nagycsécs 014/3 hrsz-ú területen tervezett 50 MW-os napelempark létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO/32/06998-23/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06763-28/2021.

Ügy tárgya: HEJŐ SOLAR Kft. (3700 Kazincbarcika, Csók István u. 46.) Nemesbikk 015/1, 015/3-4 és Hejőbába 028/1-3 hrsz.-ú területen (Sajószöged VI. projekt) tervezett napelem park előzetes vizsgálati eljárása.

BO/32/06763-28/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06059-8/2021.

Ügy tárgya: Duna Aszfalt Zrt. (Tiszakécske) által a "37. sz. Út bővítése és körforgalmú csomópont építése 1. rész (PST kód: K037.02.73)" tárgyú projekt kivitelezése során üzemeltetett zajforrásokra vonatkozó, zajkibocsátási határértékek alóli felmentés.

BO/32/06059-8/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06783-25/2021.

Ügy tárgya: GOLDEN NES SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által Sajószöged 0122/4-8, 0122/13 és Hejőbába 021/3-4, 023/1 hrsz.-ú területeken (Sajószöged I. elnevezésű projekt) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06783-25/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06764-24/2021.

Ügy tárgya: SAJÓSZÖG SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által Hejőbába 039/1-3 hrsz.-ú területeken tervezett
50 MW-os napelempark létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06764-24/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06784-24/2021.

Ügy tárgya: GP NES SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által a Sajószöged 079/3-6 és 079/10-12 hrsz.-ú területeken (Sajószöged III. elnevezésű projekt) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06784-24/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/6416-5/2021.

Ügy tárgya: BC Erőmű Kft. (Kazincbarcika) által üzemeltetett, Berente 649 hrsz. alatti területen lévő 50 MW feletti bemenő hőteljesítményű erőmű egységes környezethasználati engedélye.

824-9/2012. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/14017-12/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/8369-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03359-10/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/06416-5/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06202-18/2021.

Ügy tárgya: Wellis Magyarország Zrt. (Budapest) által az Ózd 9104 hrsz. alatt (3600 Ózd, Dózsa György út 54.) tervezett gyártó/összeszerelő-üzem létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06202-18/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06217-19/2021.

Ügy tárgya: Eu-Dál Bt. (Boldogkőváralja) által a Boldogkőváralja 049/1 hrsz.-ú területen tervezett csepegtetéses öntözőtelepre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/06217-19/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/06363-4/2021.

Ügy tárgya: Öko Fish Kft. (Tarcal) által a Tarcal 981/1 hrsz.-ú ingatlanon tervezett intenzív RAS rendszerű halnevelő telep és halfeldolgozó üzem létesítésére kiadott BO/32/04731-21/2021. számú határozat visszavonása, és az előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04731-21/2021. sz. határozat letöltése:

BO/32/06363-4/2021. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05966-25/2021.

Ügy tárgya: Czakó Gábor egyéni vállalkozó (Boldogkőváralja) által a Boldogkőváralja 044/a és b hrsz.-ú területen tervezett öntözőtelep létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05966-25/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05873-25/2021.

Ügy tárgya: Rubin NewCo 2021 Kft. Miskolc (3527) 0119/2 hrsz-ú ingatlanokon féltengely és kardántengely gyártó telephely létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05873-25/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05678-18/2021.

Ügy tárgya: CIRKONT-NEO Zrt. (Miskolc) által üzemeltetett veszélyes hulladékot biológiai eljárással ártalmatlanító létesítmény (olajtartalmú veszélyes hulladékkezelő telep; Sajókaza 0101/20 hrsz.) egységes környezethasználati engedélye.

2935-19/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/5807-3/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO/16/10129-6/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/3305-8/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/12066-3/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00383-17/2020. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/05678-18/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05894-16/2021.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) által üzemeltetett Tiszai Finomító területén üzemelő veszélyeshulladék-égető egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/05894-16/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05304-33/2021.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. IV. sz. telepén (Berente 578 hrsz) hidrogén és szén-monoxid gyártó üzem (HYCO IV.) létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/05304-33/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05482-19/2021.

Ügy tárgya: Geo Nord Bau Kft. (Berente) által a Berente 506, 520, 531 hrsz. alatt tervezett nemveszélyes hulladék hasznosítási tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05482-19/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05511-36/2021.

Ügy tárgya: A Hejőbába, Hejőkürt, Nemesbikk, Tiszapalkonya, Oszlár Községek Önkormányzatai által Hejőbába, Hejőkürt, Nemesbikk, Tiszapalkonya és Oszlár településeken tervezett elválasztott rendszerű csatornahálózat kiépítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05511-36/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01488-8/2021.

Ügy tárgya: ÖKOIL Kft. (Sajóbábony) által üzemeltetett növényolaj előállító üzem (Sajóbábony 024/149, 024/197 hrsz.) környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/01488-8/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02878-23/2021.

Ügy tárgya: Aranykalász 1955. Kft. (Mezőkeresztes) által Mezőkeresztes 0257/21. és 0259/4. hrsz.-ú ingatlanon lévő szarvasmarhatartó telepen tervezett új hígtrágyás istállóra környezetvédelmi engedély.

BO/32/02878-23/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02574-18/2021.

Ügy tárgya: Szuha 2000 Bányászati, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által művelt "Sajókápolna I.-lignit II." külszíni szénbánya felhagyására vonatkozó környezetvédelmi engedélye.

BO/32/02574-18/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05219-21/2021.

Ügy tárgya: DHJ Építő Kft. (Miskolc) által a Múcsony 0114/6 hrsz.-ú ingatlanon található sótartalmú technológiai vizet tároló M2, M5 medencék rekultiválása céljából tervezett nemveszélyes hulladék hasznosítási tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/05219-21/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04873-6/2021.

Ügy tárgya: CSIRI-BEACH Kft. (Tiszadorogma) Tiszadorogma, 076/22 hrsz-ú ingatlanon végzett baromfitartó tevékenység környezetvédelmi működési engedélye.

11295-14/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/004873-6/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/04730-29/2021.

Ügy tárgya: N-ZOLL Beton Kft. (Felsőzsolca) által a "Felsőzsolca I.-kavics, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bányatelek területén tervezett nem veszélyes hulladék hasznosításra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban tevékenység engedélyezését kizáró ok megállapítása.

BO/32/04730-29/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00077-38/2021.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) által a Tisza Site területét átszelő Sajó-csatorna 6-7. számú medencéjében lévő iszap kezelésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00077-38/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05443-2/2021.

Ügy tárgya: Harangod-Mag Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Megyaszó) által a Megyaszó 0286/2 hrsz-ú ingatlanon tervezett sertéstelepre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/148-23/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/05443-2/2021. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02226-8/2021.

Ügy tárgya: Ecseg-Farm Kft. (Borsodszirák) által a Sajóecseg, 054 hrsz. telephelyen végzett nagy létszámú állattartási tevékenység (sertéstenyésztés) egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/01207-19/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/02226-8/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/04920-3/2021.

Ügy tárgya: MVM Balance Zrt. (Budaörs) részére kiadott Sajószögedi Gázturbinás Erőmű üzemeltetésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00386-9/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04920-3/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00413-26/2021.

Ügy tárgya: Renomé Bánya Kft. (Budapest) által üzemeltetett "Sajópetri I.-kavics" védőnevű bánya működésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/9917-34/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/02754-3/2020. sz. végzés letöltése:

BO/32/00413-26/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04283-3/2021.

Ügy tárgya: Kiss István (Hejőpapi) részére a Hejőpapi 034/6 hrsz-ú ingatlanon végzett baromfitartó tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/2893-29/2016. sz. határozat letöltése:

BO/32/04283-3/2021. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02252-17/2021.

Ügy tárgya: BBC 2000 Baromfitenyésztő Kft. (Eger) által üzemeltetett Baktakék 053 hrsz.-ú ingatlanon tervezett nagylétszámú állattartási (baromfitartás) tevékenység környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/02252-17/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00849-27/2021.

Ügy tárgya: KOTASZ Komplex Tanácsadó és Szolgáltató Kft.(Nyíregyháza) Cigánd 0166/13 hrsz.-ú ingatlanon nagy létszámú állattartási tevékenység - baromfitartás - végzéséhez szükséges egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00849-27/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04432-12/2021.

Ügy tárgya: Duna Aszfalt Zrt. (Tiszakécske), "Hernádvécse I.-kavics" védőnevű bányatelken tervezett bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/06290-32/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/04432-12/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00279-14/2021.

Ügy tárgya: Rétköz- Gabona Kft. (Kisvárda) által a Zemplénagárd 098/19 hrsz. alatti ingatlanon tervezett nagylétszámú baromfitartási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00279-14/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00078-29/2021.

Ügy tárgya: Sátoraljaújhely 1768 hrsz.-ú ingatlanon található szennyvíztisztító telep fejlesztésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00078-29/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00193-6/2021.

Ügy tárgya: Leier Mineral Kft. (Győr) által üzemeltetett "Nyékládháza VI. kavics" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00193-6/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01690-3/2021.

Ügy tárgya: LINDE Gáz Magyarország Zrt. Kazincbarcika II. telephelyén acetilén üzem működésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély

BO/32/01690-3/2021. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00475-3/2021.

Ügy tárgya: Austin Powder Hungary Kft. (Miskolc) 3533 Miskolc, Mexikó telep 143. sz. alatt robbanóanyag gyártási tevékenységének környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00475-3/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00756-16/2021.

Ügy tárgya: Luferro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Miskolc) által nem veszélyes fémhulladék telephelyi gyűjtési tevékenység megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00756-16/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02009-2/2021.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. részére a kazincbarcikai telephelyen a TDI Termelés Üzemben (TDI-I. és TDI-II. Gyártósorok) toluilén-diizocianát (TDI) gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/02009-2/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00422-8/2021.

Ügy tárgya: Hódút Freeway Kft. (Tiszakécske) által művelésre tervezett "Igrici IV. kavics és homok" védnevű bánya környezetvédelmi engedély.

BO/32/00422-8/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00815-6/2021.

Ügy tárgya: A Mátrai Erőmű Zrt. (Visonta) Bükkábrányi Bányaüzemének térségében lévő Csincse-patak vízrendszerének átalakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00815-6/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00227-24/2021.

Ügy tárgya: KAVICS SOLAR Kft. (Kazincbarcika) által Nyékládháza 046/1, 046/6-12, 046/18, 046/21 és 046/31 hrsz-ú területeken tervezett 20,5 MW-os napelempark létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00227-24/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00047-15/2021.

Ügy tárgya: Wellis Magyarország Zrt. (Budapest) által Ózd belterületen (9106 hrsz.) tervezett raktárcsarnok létesítésére és raktározási tevékenység megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00047-15/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00087-8/2021.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft. (Miskolc) beruházásában a Miskolc Déli Ipari Park 132/22 kV-os alállomás csatlakozásával összefüggő 132 kV-os távvezeték létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00087-8/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01068-2/2021. (BO/32/02044/2020.)

Ügy tárgya: Szigetkavics Kft. (Budapest) részére kiadott, a "Nyékládháza VII.- kavics" védnevű bánya 1013-16/2015. számú környezetvédelmi engedélyének módosítására irányuló eljárás megszüntetése.

BO/32/01068-2/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/01018-4/2021.

Ügy tárgya: Onga Kavics Bányászati és Értékesítő Kft. (Hernádnémeti) által művelt "Onga I.-kavics, agyag" védnevű bánya környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/7535-36/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/01018-4/2021. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00543-1/2021.

Ügy tárgya: FRAMOCHEM Francia-Magyar Finomkémiai Kft. (Kazincbarcika) részére kazincbarcikai telephelyen található finomkémiai termékek gyártására szolgáló üzemére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00543-1/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03270-32/2020.

Ügy tárgya: POLLINO 2019 Kft. (Nyékládháza) által a Sajóvámos 028/2 hrsz.-ú ingatlanon tervezett nagylétszámú baromfitartási tevékenység kapacitásbővítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/03270-32/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00179-5/2021.

Ügy tárgya: Lasselsberger Hungária Kft. (Budapest) által tervezett "Nyékládháza III.-kavics" védnevű bánya terület- és kapacitásbővítésére irányuló közigazgatási hatósági eljárás megszüntetése.

BO/32/00179-5/2021. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/00034-2/2021.

Ügy tárgya: Észak-Földgép által a Bodrogkeresztúr 0110. hrsz. telephelyen folytatott hulladékhasznosítási tevékenység kapacitásának növelésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/00034-2/2021. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01728-14/2020.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) által üzemeltetett HDPE1, HDPE-2, LDPE-2, PP-3 és PP-4 jelzetű polimergyártó üzemek egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/01728-14/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/05430-22/2020.

Ügy tárgya: HCM 1890 Zrt. (Miskolc) miskolci telephelyén cementgyártási tevékenységre vonatkozan kiadott egységes környezethasználati engedély felülvizsgálati eljárásának felfüggesztése.

BO/32/05430-22/2020. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/03667-15/2020.

Ügy tárgya: MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. (Miskolc) részére a Miskolci Szennyvíztisztító Telepen (Miskolc 11014/2 hrsz.) lévő biogázüzemben végzett nem veszélyes hulladék hasznosítási tevékenység végzésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/03667-15/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04847-24/2020.

Ügy tárgya: ASTROSZELES Kft. (Kazincbarcika) által a Szuhakálló 017, 051/10-11, 051/25, 058/3, 058/5, 058/13-14, 066/18 hrsz.-ú területen tervezett 30 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04847-24/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04848-22/2020.

Ügy tárgya: ASTROPUT Kft. (Kazincbarcika) által Putnok külterületen (088/28, 088/36, 088/46, 093/6, 093/8, 093/12-14, 093/17, 2113/9-10, 2113/14 hrsz.) tervezett napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04848-22/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04490-21/2020.

Ügy tárgya: Bőcs 082/4 és 082/26 hrsz. zöldségtermesztő telephelyen geotermális energiahasznosító, termelő-visszasajtoló kútpár létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04490-21/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03215-15/2020.

Ügy tárgya: Állami Ménesgazdaság (Szilvásvárad) Miskolc-Ómassa Csipkéskúti csikónevelő telep környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/03215-15/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01741-38/2020.

Ügy tárgya: Sima Község Önkormányzata beruházásában tervezett kommunális szennyvíztisztító-telep (Sima, 056/17 hrsz.) létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01741-38/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02729-56/2020.

Ügy tárgya: "SNIPER" SPORT Kft. (Tarcal) által tervezett élmény- és sportlőtérre (Tarcal) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/02729-56/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04341-23/2020.

Ügy tárgya: A Lillafüredi Sport és Turisztikai Nonprofit Kft. (Miskolc) által a Miskolc, külterület 02053, 010043, 01042, 01044 hrsz. és belterület 38507/6, 38507/7, 38502, 38508 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett kerékpáros park (és hozzá kapcsolódó létesítmények) előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04341-23/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04307-22/2020.

Ügy tárgya: Mavir Magyar Villamosenergia-Ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Budapest) beruházásában a Sajószöged- Szolnok 220 kV-os távvezeték 59. és 60. számú oszlop közti felhasítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04307-21/2020. sz. határozat letöltése:

BO/32/04307-22/2020. sz. kijavító végzés letöltése:


Ügy száma: BO/32/03543-9/2020.

Ügy tárgya: HE-DO KFt. (Budapest) által a "Miskolc tehermentesítő út I. (Vörösmarty utca) és II. ("Y"-híd) ütemének megvalósítása" tárgyú projekt kivizelezése során üzemeltetett zajforrásokra vonatkozó, zajkibocsátási határértékek alóli felmentés.

BO/32/03543-9/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/04003-21/2020.

Ügy tárgya: Aranykalász 1955 Kft. (Mezőkeresztes) által üzemeltetett Mezőkeresztes 0257/21. és 0259/4. hrsz. telephelyen szarvasmarhatelep technológiai korszerűsítésének előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/04003-21/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02982-14/2020.

Ügy tárgya: REGIHU-HEJŐPAPI Kft. (Hejőpapi) által a Hejőpapi 073/6 hrsz. ingatlanon üzemeltetett komposztáló telep egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/02982-14/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03385-10/2020.

Ügy tárgya: BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika) részére a kazincbarcikai telephelyén a klórgyártásra vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/03385-10/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03840-25/2020.

Ügy tárgya: ASTROSZU Kft. (Kazincbarcika) által a Szuhakálló 08 és 084/3 hrsz.-ú területen tervezett 30 MW teljesítményű napelem park létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/03840-25/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03707-22/2020.

Ügy tárgya: A RENOMÉ BÁNYA Kft. (Budapest) által üzemeltetett "Sajópetri I.-kavics" védnevű bánya előzetes vizsgálati eljárásának lezárása.

BO/32/03707-22/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00009-53/2020.

Ügy tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által Miskolc, Diósgyőri Vár - Lillafüred között tervezett kerékpárút megvalósítására irányuló kérelem elutasítása.

BO/32/00009-53/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02337-19/2020.

Ügy tárgya: Magyar Közút Nonprofit Zrt. 306. sz. főút, M30 - 26. sz. főút Miskolci elkerülő szakasz (II. ütem) környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/02337-19/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/3188-6/2020.

Ügy tárgya: Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. (Szerencs) megyaszói telepén (Újvilág I-II) végzett nagylétszámú állattartási tevékenységre (baromfitartó telep) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/16/1433-10/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7694-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03188-6/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/03187-6/2020.

Ügy tárgya: Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. (Szerencs) által a Siska baromfitartó telepen (Taktaharkány) folytatott nagylétszámú baromfitartási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati  engedély.

BO/16/599-10/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/10606-2/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/8365-2/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/03187-6/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01729-19/2020.

Ügy tárgya: Szögedi Gazdaság Sertéstenyésztő Kft. (Miskolc) Sajószöged, 018/1 hrsz.-ú ingatlanon üzemelő nagylétszámú állattartási (sertéstartás) tevékenység végzéséhez szükséges egységes környezethasználati engedély.

BO/32/1729-19/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/02868-23/2020.

Ügy tárgya: Zempléni Vízmű Kft. (Sátoraljaújhely) beruházásában a Cigánd 08/28 hrsz. alatti szennyvíztelepen tervezett nem veszélyes hulladék hasznosítási (komposztálás) tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/02868-23/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00414-15/2020.

Ügy tárgya: Gergely Gábor (Borsodszirák) Sajószentpéter 027/7 hrsz.-ú telephelyen nagy létszámú állattartási (baromfitartás) tevékenység végzéséhez szükséges egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00414-15/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00114-14/2020.

Ügy tárgya: Lasselsberger Hungária Kft. (Budapest) részére kiadott, a "Nyékládháza II.- kavics" védőnevű bánya üzemeltetésére vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO/16/13777-20/2020. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00114-14/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00230-15/2020.

Ügy tárgya: Háda Zoltán (Kisvárda) Zemplénagárd 0124/16 hrsz.-ú telephelyen nagylétszámú állattartó (baromfitartás) tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00230-15/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00093-17/2020.

Ügy tárgya: Geoproduct Gyógyító Ásványok Kft. (Mád) által üzemeltetett "Mád III.-riolittufa, (-tufit), agyag" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00093-17/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00493-9/2020.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) által üzemeltetett Olefin-1, Olefin-2, Butadién üzemek mint monomergyártó komplex vegyiüzemek és az ipartelepi szennyvíztisztítók (Tiszaújváros) egységes környezethasználati engedélye.

BO/32/00493-9/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00528-20/2020.

Ügy tárgya: Négy Csibe Kft. (Miskolc) által a Tiszakarád 093/222 hrsz. alatti ingatlanon tervezett nagylétszámú baromfitartási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00528-20/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/01330-20/2020.

Ügy tárgya: LUFERRO Kft. (Miskolc) által, a Múcsony 0114/6 hrsz. alatti M3-as medence felületén tervezett nem veszélyes hulladék hasznosításra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO/32/01330-20/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00484-13/2020.

Ügy tárgya: Aicher Beton Kft. (Ózd) részére az Ózd, Centeri út 3. sz. alatti telephelyén működő hulladékkezelő üzemben folytatott nem veszélyes hulladék (salakhulladék) hasznosítási tevékenység egységes környezethasználati engedélye.

5368-24/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7895-19/2017. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/9492-7/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00484-13/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00413-6/2020.

Ügy tárgya: ZAPA Beton Hungária Kft. (Zsujta) által üzemeltetett "Zsujta I.-kavics és homok" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO/32/00413-6/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00163-31/2020.

Ügy tárgya: MAVIR Magyar Villamosenergia-Ipari Átviteli rendszerirányító Zrt. (Budapest) által tervezett, Sajóivánka-OH 400 kV-os távvezeték II. rendszerének kiépítésére (Sajóivánka portál - 9. számú oszlop közötti szakaszra) vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/32/00163-31/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/1040-3/2020.

Ügy tárgya: Mályi Tégla Kft. (Mályi) téglagyártási tevékenységére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/1040-3/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/32/591-2/2020.

Ügy tárgya: ÉMK Kft. (Sajóbábony) által üzemeltetett szennyvízkezelési iszap-lerakó (Sajóbábony 024/241 hrsz) környezetvédelmi működési engedélye.

BO-08/KT/1474-1/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/591-2/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/113-5/2020.

Ügy tárgya: Linde Gáz Magyarország Zrt. (Répcelak) által üzemeltetett szervetlen anyaggyártó HYCO-1 és HYCO-2 üzem (Kazincbarcika) egységes környezethasználati engedélye.

14295-14/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO/32/00113-5/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00562-1/2020.

Ügy tárgya: CERTA Szerszámkészítő és Alkatrészgyártó Kft. (Sátoraljaújhely) által a Sátoraljaújhely, Berecki u. 18-28. sz. alatti telephelyen végzett, nemvas fémek olvasztása, visszanyerése tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/9007-29/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/6593-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/9507-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:

BO/32/00562-1/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1529-33/2020.

Ügy tárgya: BC Power Energiatermelő II. Kft. (Kazincbarcika) által a Berente 582/1 hrsz.-ú ingatlanon tervezett 185 MWth teljes bemenő hőteljesítményű ipari erőmű létesítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/1529-33/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/2126-26/2020.

Ügy tárgya: NIF Zrt. által tervezett, a 25. számú főút Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területét érintő szakaszának fejlesztésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/9-21/2019. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/2126-26/2020. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/2124-25/2020.

Ügy tárgya: "NICHOLAS BROTHERS" Kft. (Sárospatak) által Bodroghalom 0155/1 hrsz alatt tervezett 36 MW teljesítményű napelem kiserőmű létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO-08/KT/2124-25/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/145-27/2020.

Ügy tárgya: ZEMPLÉNKŐ Kft. (Tivadar) által üzemeltetett "Emőd I kavics" védnevű bánya kapacitásbővítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/145-27/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/271-18/2020.

Ügy tárgya: MiReHu Nonprofit Kft. (Miskolc) részére a Hejőpapi 073/6 hrsz. alatti telephelyén található Tüzelőanyag-előállító üzemben végzett tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/271-18/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/933-11/2020.

Ügy tárgya: GEOPRODUCT Kft. (Mád) által üzemeltetett "Rátka VI.-bentonit, kaolin, kvarcit" védőnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye.

BO-08/KT/933-11/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/427-2/2020.

Ügy tárgya: KV Építőipari Kereskedemi és Szolgáltató Kft. (Berente), Szerencs-Feketehegyi kálitufabánya működésének további engedélyezésére irányuló kérelem elutasítása.

BO-08/KT/427-2/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/182-11/2020.

Ügy tárgya: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata által tervezett Sátoraljaújhely, Magas-hegyi Sportcentrum szolgáltatás fejlesztésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO-08/KT/182-11/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1058-4/2020.

Ügy tárgya: A Lasselsberger Hungária Kft. (Budapest) részére kiadott, a "Nyékládháza II.- Kavics" védnevű bánya BO/16/13777-20/2016. számú környezetvédelmi működési engedélyének módosítására vonatkozó eljárás megszüntetése.

BO-08/KT/1058-4/2020. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/106-13/2020.

Ügy tárgya: LISZTES TRANSZ Fuvarozó Egyéni Cég (Berettyóújfalu) által művelésre tervezett "Muhi III kavics és agyag" védnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO-08/KT/106-13/2020. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1260-5/2020.

Ügy tárgya: Tokaj Város Önkormányzata (Tokaj) beruházásában tervezett, Tokaj-Bodrogkeresztúr közötti kerékpár-forgalmi hálózat fejlesztésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO-08/KT/1260-5/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/00015-6/2020. (BO-08/KT/10765/2019.)

Ügy tárgya: GREEN PLAN ENERGY Környezetvédelmi Kft. (Kazincbarcika) beruházásában tervezett felületkezelő üzemre (Ózdi Ipari Park, Ózd 11048 hrsz.) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO-08/KT/15-6/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/32/00094-6/2020. (BO-08/KT/2077/2020.)

Ügy tárgya: ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. (Kazincbarcika) által üzemeltetett MBH csarnokban (Sajókaza 0101/10 hrsz.) végzett, nem veszélyes hulladék hasznosítási tevékenység folytatására vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO/32/00094-6/2020. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/10119-30/2019.

Ügy tárgya: Kazincbarcika Város Önkormányzata által tervezett 2606 jelű országos közút fejlesztésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása.

BO-08/KT/10119-30/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8860-32/2019.

Ügy tárgya: CreatívEnergy Kft. (Miskolc) által a Gelej 0128/8/a hrsz. alatt tervezett napelem park megvalósítására vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/8860-32/2019. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9778-20/2019.

Ügy tárgya: Miskolc MJV Önkormányzata (Miskolc), Miskolc, Miskolctapolca és Komlóstető között burkolt összekötő út (45-2) építésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban tevékenység engedélyezését kizáró ok megállapítása .

BO-08/KT/9778-20/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9298-21/2019.

Ügy tárgya: Miskolc MJV Önkormányzata (Miskolc), Miskolc felől Harsány és Kisgyőr felé tartó 47-4 jelű kerékpárút szakaszának kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/9298-21/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9296-22/2019.

Ügy tárgya: Miskolc MJV Önkormányzata (Miskolc), Miskolc, Cserfa utca és Mexikóvölgy utca közötti kerékpárút szakasz (46-2/A) kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/9296-22/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/7952-31/2019.

Ügy tárgya: A PERLIT-92 Kft. által művelt "Bózsva I.-perlit" védőnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO-08/KT/7952-31/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8861-22/2019.

Ügy tárgya: Szentistváni Mezőgazdasági Zrt. (Szentistván) által tervezett, Szentistván, 0138/17 hrsz.-ú ingatlan területén napelemes kiserőmű létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/8861-22/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8769-19/2019.

Ügy tárgya: ADOKSAN Hungary Kft. (Budapest), Miskolc Déli Ipari Parkban, a 0130/14 hrsz. alatti ingatlanon tervezett logisztikai központ létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/8769-19/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/7278-30/2019.

Ügy tárgya: Ózdi Városüzemeltető Intézmény (Ózd) beruházásában az Ózd 063/9 hrsz.-ú ingatlanon tervezett nem veszélyes hulladékhasznosítási tevékenységre (komposztálás) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/7278-30/2019. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8333-18/2019.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft. (Miskolc) által tervezett, 35 kV-os légvezeték (Felsőzsolca 045/4 hrsz.) létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/8333-18/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5790-91/2019.

Ügy tárgya: SICTA Kft. (Felsőzsolca) székhelyével azonos telephelyén folytatott alumíniumolvasztási és -öntési tevékenység kapacitásbővítésére vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/5790-91/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/7814-18/2019.

Ügy tárgya: Ózdi Sport -és Élményközpont Nonprofit Kft. (Ózd) beruházásában tervezett, "Extrém sportpálya felújítása, szabadtéri fitnesz park építése, multifunkciós sport pálya építése" című projektre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/7814-18/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5901-25/2019.

Ügy tárgya: First Solar Kft. (Tiszaújváros) beruházásában tervezett, a Tiszaújváros Naperőműhöz kapcsolódóan létesülő, a "Tiszaújváros-(Tiszalök)-Hajdúnánás" nevű légvezetékre csatlakozó új 132 kV-os légvezeték (Polgár és Tiszaújváros) megyehatár és Tiszaújváros közötti szakaszára vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/5901-25/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5837-26/2019.

Ügy tárgya: A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest) által tervezett, az M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti, A. építési szakasz 30+100 - 40+500 km szelvények között 132 kV-os és 400 kV-os elektromos távvezeték kiváltásokra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/5837-26/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5266-2/2019.

Ügy tárgya: Rossi Biofuel Zrt. részére a MOL Nyrt. Tiszai Finomító Ipartelep területén (Tiszaújváros 3304, 3305, 3306 hrsz. alatti ingatlanokon) bioetanol üzem egységes környezethasználati engedélye.

570-17/2013. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/5266-2/2019. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5232-22/2019.

Ügy tárgya: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. (Miskolc) beruházásában tervezett, Hejő-Malomárok (Miskolc, 0116/3 hrsz.Ö 5+552 - 6+814 szelvények közötti szelvényeken történő mederrendezésre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/5232-22/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/03303-22/2019.

Ügy tárgya: ZEMPLÉNKŐ Kft. (Tivadar) által a "Sárospatak V.-andezit" védőnevű bánya üzemeltetésére vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO-08/KT/03303-22/2019. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/3981-24/2019.

Ügy tárgya: CS-KER Tranzit Kft. (Legyesbénye) által a "Vilmány I.-kavics" védőnevű bányatelken tervezett bányászati tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/1486-37/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7036-2/2018. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/3981-24/2019. sz. elutasító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/4477-2/2019.

Ügy tárgya: HUNGAROPEC Zrt. (Szentendre) által üzemeltetésre tervezett olajos hulladék komposztálóra (Szuhogy, 06/13 hrsz.) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

3302-4/2010. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/04477-2/2019. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/3189-34/2019.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft.(Miskolc) által tervezett, a Benzol Kft. (Alsózsolca 081 hrsz) villamos energiaigényének biztosítására szolgáló 498,44 m hosszúságú, 35 kV-os légvezeték (Alsózsolca 079/1, Felsőzsolca 085/1, 085/2, 085/3, Onga 061/75 hrsz.) létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/3189-34/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/503-29/2019.

Ügy tárgya: Nyugat-Borsodi Szénbányák Zrt. (Ózd), "Ózd-Farkaslyuk IV. - lignit II." védőnevű bányatelek létesítésére, bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/503-29/2019. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1929-2/2019.

Ügy tárgya: KISCHEMICALS Kft. (Sajóbábony) által a telephelyén folytatott klóracetanilid növényvédőszer hatóanyagok gyártási tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

27-13/2014. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/1929-2/2019. sz. visszavonó határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/2443-7/2019.

Ügy tárgya: EcoCalor Energetika Kft. (Piliscsaba) részére "Hejőkürt I. kavics és homok" védőnevű bánya területén bányászati tevékenység végzésének környezetvédelmi engedélye.

37-36/2014. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/2443-7/2019. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1010-20/2019.

Ügy tárgya: Ózdi Városüzemeltető Intézmény (Ózd) által az Ózd 063/9. hrsz.-ú ingatlanon tervezett nem veszélyes hulladék- hasznosítási tevékenységre (komposztálás) vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/1010-20/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/03455-2/2019.

Ügy tárgya: CS-KER Tranzit Kft. (Legyesbénye) által a "Vilmány I.-kavics" védőnevű bányatelken tervezett bányászati tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi engedély módosítására vonatkozó kérelem visszautasítása.

BO-08/KT/03455-2/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1087-23/2019.

Ügy tárgya: ÉRV Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (Kazincbarcika), Múcsony 0132/2, 0141/4, 0140/1 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett 112,39 méter hosszúságú szennyvízvezeték-szakasz megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/1087-23/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1350-6/2019.

Ügy tárgya: Sajókaza 082/4 hrsz.-ú területen működő, Biológiailag lebomló nem veszélyes hulladék komposztáló környezetvédelmi működési engedélye.

2612-2/2011. sz. alaphatározat letöltése:

1252-4/2015. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/1350-6/2019. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/508-22/2019.

Ügy tárgya: MOL Petrolkémia Zrt. (Tiszaújváros) által a Tiszaújváros 3302, 3303, 3304, 3305, 3306, 3314, 3327, 3328 és 3329 hrsz.-ú ingatlanokon tervezett komplex vegyiműre (Poliol-eszközcsoport) vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/508-22/2019. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/339-4/2019.

Ügy tárgya: Mezőcsát Város Önkormányzata által Mezőcsát településen tervezett csapadékvíz elvezetésére irányuló előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/11376-22/2018. sz. határozat letöltése:

BO-08/KT/339-4/2019. sz. határozat kiegészítésének letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/1662-1/2020. (BO-08/KT/07054/2019.)

Ügy tárgya: Borsod Dolomit Kft. kérelmére indult, a "Tornanádaska I. mészkő" védőnevű bánya többször módosított, 7792-40/2010. számú környezetvédelmi engedély módosítására irányuló eljárás megszűnésének megállapítása.

BO-08/KT/1662-1/2020. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/178-29/2019.

Ügy tárgya: MAVIR Zrt. (Budapest) Sajóivánka - Rimavská Sobota 400 kV-os távvezeték magyarországi szakaszának létesítésére és működésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/7453-77/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7453-84/2017. sz. kijavító végzés letöltése:

BO-08/KT/178-29/2019. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/56-3/2019.

Ügy tárgya: A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. (Sajókaza) Sajókaza, 082/4 hrsz.-ú területen üzemeltetett Építési-bontási hulladék kezelő üzem környezetvédelmi működési engedélye.

2612-3/2011. sz. alaphatározat letöltése:

4230-3/2015. sz. módosító határozat letöltése:

BO-08/KT/56-3/2019. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/114-4/2019.

Ügy tárgya: MAIP Kft. (Miskolc) által Alsózsolca településen a 097/31 hrsz.-ú ingatlanon tervezett logisztikai csarnok létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/114-4/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/92-3/2019. (BO-08/KT/10480/2018.)

Ügy tárgya: SZÁV-I. Kft. (Debrecen) részére a "Hejőpapi IX. - kavics, agyag, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védőnevű bányára vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/92-3/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/282-2/2019. (BO-08/KT/10408/2018.)

Ügy tárgya: Zemplénkő Kft. (Tivadar) által művelésre tervezett "Emőd IV kavics, homok és agyag" védnevű bánya környezetvédelmi engedélye.

BO-08/KT/282-2/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/31-13/2019. (BO-08/KT/12268/2018.)

Ügy tárgya: Országos Vízügyi Főigazgatóság (Budapest) által Négyes és Borsodivánka területén árvízvédelmi védvonalak kiépítéséhez kapcsolódóan tervezett anyagnyerőhelyek létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/31-13/2019. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/11375-33/2018.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft. (Miskolc) által az Oszlár (OSZL) 132 kV-os kapcsolóállomás kiépítésével összefüggő 132 kV-os távvezeték létesítés és rendezés (Tiszaújváros) tárgyában indult előzetes vizsgálati eljárása.

BO-08/KT/11375-33/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/11032-27/2018.

Ügy tárgya: Tolcsva Község Önkormányzat (Tolcsva) által Tolcsva település területén tervezett Bük-patak mederrendezésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/11032-27/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9752-35/2018.

Ügy tárgya: Mivíz Kft. (Miskolc) által a Miskolc 11014/2 hrsz. alatti szennyvíztisztító telepen tervezett nem veszélyes folyékony hulladék ártalmatlanítására vonatkozó egységes környezethasználati engedély megszerzésére irányuló közigazgatási hatósági eljárás megszüntetése.

BO-08/KT/9752-25/2018. sz. végzés letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8497-30/2018.

Ügy tárgya: MEKAV Kft. (Budapest) által a "Mezőcsát V. -kavics, homok és agyag" védőnevű bánya kapacitásbővítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély .

BO-08/KT/8497-30/2018. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8637-48/2018.

Ügy tárgya: DÉLÚT Kft. (Algyő) által tervezett "Kiskinizs homok-kavics" védőnevű bánya létesítésére és működésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/8637-48/2018. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/8226-16/2018.

Ügy tárgya: GRAVEL & SAND Kft. (Miskolc) által a "Mezőcsát III.-kavics, homok és agyag" védőnevű bányatelken végzett tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi működési engedély.

BO-08/KT/8226-16/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/8226-18/2018. sz. kijavító végzés letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/7562-82/2018.

Ügy tárgya: AVALON Center Kft. (Budapest) által a Miskolc 2413 hrsz. alatti ingatlanon tervezett AVALON Business Center megvalósítására vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/7562-82/2018. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/7562-95/2018. sz. kiegészítő határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9490-20/2018.

Ügy tárgya: ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. által a Sajókaza 082/13 hrsz.-ú területen tevezett veszélyes hulladék lerakó létesítésére vonatkozó előzetes konzultációt lezáró vélemény

BO-08/KT/9490-20/2018. sz. vélemény letöltése:

BO-08/KT/9490-33/2018. sz. tájékoztatás letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/7115-20/2018.

Ügy tárgya: Országos Vízügyi Főigazgatóság (Budapest) által Borsodivánka területén árvízvédelmi védvonalak kiépítéséhez kapcsolódóan tervezett anyagnyerőhely létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás. .

BO-08/KT/7115-20/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/6194-27/2018.

Ügy tárgya: Colas Északkő Kft. (Tarcal) által a Sárospatak 5686 hrsz.-ú ingatlanon tervezett, nemveszélyes (építési bontási tevékenységből származó) hulladékok hasznosítására irányuló előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/6194-27/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/5829/2018.

Ügy tárgya: MIVÍZ Kft. (Miskolc) által a Miskolc 11014/2 hrsz. alatti szennyvíztisztító telepen tervezett nem veszélyes folyékony hulladék ártalmatlanítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/5829-20/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/3188/2018.

Ügy tárgya: Kisbenedek Marica (Ózd) egyéni vállalkozó által üzemeltetett "Ózd III. - homok" védnevű bányára vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/3188-18/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/3138/2018.

Ügy tárgya: Kovács Kft. (Mezőkövesd) által a Mezőkövesd 0279/26 hrsz.-ú ingatlanon tervezett kovácsüzem megvalósítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/3138-27/2018. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/00172-24/2018.

Ügy tárgya: Szuha 2000 Bányászati, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Kazincbarcika) által a "Tardona-szén" kutatási területen tervezett mélyművelésű bányászati tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/00172-24/2018. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/00096-3/2018.

Ügy tárgya: PIPI-FARM Kft. által a Sátoraljaújhely 0204 hrsz. alatt üzemeltetett baromfitelep egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/00096-3/2018. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/6555/2017.

Ügy tárgya: EDIAFILT Kovaföld Termelő és Feldolgozó Kft. (Budapest) által az "Erdőbénye I.-kovaföld" védnevű bányatelken végzett tevékenység kapacitásbővítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO-08/KT/6555-44/2017. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9308/2017.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft. (Miskolc) által Ónod településen tervezett 20kV-os légvezeték létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/9308-15/2017. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/9132/2017.

Ügy tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Miskolc Déli Ipari Park műszaki infrastruktúrával való ellátása céljából "Ipari Park és iparterület fejlesztése Miskolcon" elnevezésű, TOPA-6.1.1-15-MI1-2016-00001 azonosító-számú projekthez kapcsolódó út, körforgalom, kerékpárút létesítésre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO-08/KT/9132-28/2017. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/4937-2/2017.

Ügy tárgya: First Solar Kft. (Ózd) által a Tiszapalkonyai Hőerőmű IV. számú zagyterének 1. kazettáján (Tiszaújváros 036/1 hrsz.) tervezett, nem veszélyes hulladék hasznosítási tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi engedély.

BO/16/776-35/2016. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/4937-2/2017. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/533-7/2017.

Ügy tárgya: MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. (Miskolc) által Arnót 076/2 hrsz-ú területen tervezett nem veszélyes hulladékok hasznosítási (komposztálás) tevékenységre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/533-7-2017. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/01690-8/2017.

Ügy tárgya: BPR 2001 Baromfitenyésztő Kft. [Előzmény: BO/16/1808/2016; (13111/2015)] (Nyékládháza) által a Taktaharkány 0124/1 hrsz.-ú ingatlanon tervezett, nagy létszámú állattartó (broiler)-telepre vonatkozó egységes környezethasználati engedély.

BO-08/KT/1690-8/2017. sz. alaphatározat letöltése:

BO-08/KT/3146-17/2018. sz. módosító határozat letöltése:


Ügy száma: BO-08/KT/00090-14/2017.

Ügy tárgya: BanKonzult Vill Kft. (Budapest) által a Tiszaújváros TVK Ipartelep, 2117/10 hrsz alatti telephelyen tervezett, nem veszélyes hulladék (gumihulladék) hasznosítása során szerves anyagok előállítására vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

BO-08/KT/00090-14/2017. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/16/16680/2016.

Ügy tárgya: ÉMRHK Kft. (Tiszabábolna) által az Eger 10536/5 hrsz alatti telephelyen tervezett nem veszélyes hulladékok hasznosítása (komposztálás) tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása

BO/16/16680-20/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/15009/2016.

Ügy tárgya: CSABAcast Kft. (Budapest), által az Apc, 084/9 hrsz-ú ingatlanon tervezett alumínium öntöde és megmunkáló üzem létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása

BO/16/15009-20/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/14966/2016.

Ügy tárgya: ÉMRHK Nonprofit Kft. (Tiszabábolna) által a Hejőpapi 073/5. hrsz-ú ingatlanon komposztáló telepre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása

BO/16/14966-18/2016. sz. határozat letöltése:

 


Ügy száma: BO/16/14102/2016.

Ügy tárgya: ÉMRHK Nonprofit Kft. (Tiszabábolna) által a Hejőpapi 073/5. hrsz-ú ingatlanon tervezett, nem veszélyes hulladékok hasznosítására szolgáló MBH-üzemre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása

BO/16/14102-16/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/12419/2016.

Ügy tárgya: MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. (Miskolc) által az Arnót 076/2 hrsz alatti telephelyen tervezett nem veszélyes hulladékok hasznosítása (komposztálás) tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása.

BO/16/12419-20/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/10344/2016.

Ügy tárgya: P.L.P. 2000 Kft. által Mezőkövesd 0380/2 hrsz. alatti ingatlanon tervezett nem veszélyes hulladék hasznosításra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

BO/16/10344-19/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/7667/2016.

Ügy tárgya: Hernádszuroki Vízerőmű Kft. által Hernád folyón tervezett kisvízerőmű létesítése és a Hernád folyó mederrendezésére vonatkozó egyesített előzetes vizsgálati eljárás.

7667-36/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/7805/2016.

Ügy tárgya: Buntmetall Ipari és kereskedelmi Kft. (Pély) által Pély, Fő utca 147. szám alatti telephelyen folytatott fémhulladék gyűjtő és előkezelő tevékenység kapacitás bővítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.

7805-16/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/7377/2016.

Ügy tárgya: Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (Budapest) beruházásában tervezett Y-híd és csatlakozó létesítményei környezetvédelmi engedélye.

BO/16/7377-33/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/6613/2016.

Ügy tárgya: ÉMÁSZ Hálózati Kft. (Miskolc) által a Bodrogkeresztúr 263 hrsz-ú ingatlan villamos energia ellátása céljából tervezett 22 kV-os légvezeték létesítésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban engedélyezést kizáró ok megállapítása.

6613-22/2016. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/16/1940/2016.

Ügy tárgya: Disten Bányászati Kft. (Budapest) által kérelmezett, "Erdőbénye V. andezit" védnevű bánya művelésére vonatkozó környezetvédelmi teljesítmény-értékelés jóváhagyása.

BO/16/01940-15/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/1382/2016.

Ügy tárgya: SZATEV Zrt. (Szikszó) részére az állati eredetű melléktermékek feldolgozásának egységes környezethasználati engedélye.

1382-2/2016. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: BO/16/294/2016.

Ügy tárgya: ZV Zöldvölgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. (Kazincbarcika) által a Sajókazai hulladékkezelő Centrum területén tervezett nem veszélyes hulladék hasznosítási tevékenységre vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás lezárása és egységes környezethasználati engedély szükségességének előírása.

294-19/2016. sz. határozat letöltése:


Ügy száma: BO/16/1640/2016.

Ügy tárgya: HCM 1890 Kft. miskolci telephelyének cementgyártásra vonatkozó egységes környezethasználati engedélye.

5734-87/2015. sz. alaphatározat letöltése:

BO/16/1640-2/2016. sz. módosító határozat letöltése:

BO/16/1640-4/2016. sz. kijavító végzés letöltése:


Ügy száma: 18469-29/2015.

Ügy tárgya: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest) beruházásában tervezett 3 számú főút Miskolc belvárost elkerülő szakaszra (Király u. - Vörösmarty u. - Kandó tér - József Attila u.) vonatkozó környezetvédelmi engedély.

18469-29/2015. sz. alaphatározat letöltése:


Ügy száma: 1013-16/2015.

Ügy tárgya: Szigetkavics Kft. (Budapest) részére, a "Nyékládháza VII. - kavics" védőnevű tervezett bányatelek területén bányászati tevékenység végzésére vonatkozó környezetvédelmi engedély.

1013-16/2015. sz. alaphatározat letöltése: